#időjárás

Megélénkül a szél, párás lesz az éjszaka
 

Megélénkül a szél, párás lesz az éjszaka

A változóan felhős ég mellett többórás napsütés szinte mindenütt lesz, legfeljebb szombaton az északi határszélen fordulhat elő néhol kisebb eső, zápor. Az éjszaka többfelé képződő pára- és ködfoltok helyenként csak lassan oszlanak fel. A déli szél pénteken a Tiszántúlon néhol megélénkülhet, szombaton a Dunántúlon a délnyugati szél több helyen megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken -1, +4 fok között valószínű.

hvg.hu hvg.hu


Felszakadozik a felhőzet, megélénkül a szél
 

Felszakadozik a felhőzet, megélénkül a szél

Eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd késő délutántól délnyugat felől fokozatosan felszakadozik a felhőzet. Szerdán a változóan felhős ég mellett hosszabb-rövidebb időszakokra a nap is kisüt, északkeleten azonban lesznek tartósabban felhős területek.

hvg.hu hvg.hu


Így jött meg a tél Európába - Nagyítás
 

Így jött meg a tél Európába - Nagyítás

A szokatlanul enyhe őszi időjárás után hirtelen beköszöntött a tél az Alpokban: már 70 centis hó fedi Németország legmagasabb hegycsúcsát, a 2962 méteres Zugspitzét. Soha nem esett még hó ilyen korán Ausztriában, Salzburg környékén váratlanul érte az időjárás változása az utósokat is. Erős havazás volt Bosznia-Hercegovinában is, ahol több ezer háztartás maradt áram nélkül az ítéletidő miatt. Az áramkimaradás leginkább Szarajevót és az ország keleti részét érintette, ahol 20-30 centiméter hó esett. Az állami áramszolgáltató ígérete szerint a nap folyamán helyreállítják a hibákat.

hvg.hu hvg.hu

Fűtési szezon: mi az, amin nem szabad spórolni?
 

Fűtési szezon: mi az, amin nem szabad spórolni?

A vártnál korábban köszöntött be a hideg idő, s a közel húsz fokos hőmérséklet-csökkenés a legtöbb lakástuljadonost arra sarkallta, hogy befűtsön. A kémények átvizsgálását azonban idén sem lehet(ne) megspórolni.

hvg.hu hvg.hu



Viharos szél várható és lehűlés
 

Viharos szél várható és lehűlés

Túlnyomóan borult lesz az ég, csak kedden hajnalban és délelőtt nyugaton szakadozik fel átmenetileg a felhőzet. Hétfőn sokfelé várható eső, zápor, holnap főként a Tiszántúlon valószínű további eső, másutt szórványosan záporok alakulnak ki.

hvg.hu hvg.hu

Beborul az ég, zápor, zivatar várható
 

Beborul az ég, zápor, zivatar várható

Pénteken az északi és nyugati országrészben erősen felhős lesz az ég, másutt a többszöri felhősödés mellett derült időszakok is lehetnek. Északon és nyugaton elszórtan eső, zápor, délnyugaton és a középső területeken esetleg egy-egy zivatar is kialakulhat.

hvg.hu hvg.hu

Megdőlt a budapesti melegrekord
 

Megdőlt a budapesti melegrekord

Megdőlt a budapesti melegrekord, 28,5 Celsius fokot mértek Újpesten csütörtökön; az eddigi csúcsot 1942-ben mérték a fővárosban, akkor 27,2 fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála - mondta az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.

hvg.hu hvg.hu

Hűvös éjszaka vár ránk
 

Hűvös éjszaka vár ránk

Pénteken északon, északkeleten változóan, délen és nyugaton többnyire erősen felhős lesz az ég. Délen, valamint a nyugati határvidéken eleinte még eső, zápor kialakulhat. Az éjszakai órákra mindenütt csökken a felhőzet, majd szombaton túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, csapadék nem várható.

MTI MTI

Napos, száraz idő várható, erős széllökésekkel
 

Napos, száraz idő várható, erős széllökésekkel

Pénteken eleinte változóan felhős lesz az ég, néhol zápor előfordulhat, majd délutántól mindenütt csökken a felhőzet. Péntek éjszaka és szombaton napközben is túlnyomóan derült, száraz idő lesz. Többfelé megélénkül az északkeleti, északi szél, pénteken főként keleten erős lökésekre is számítani kell.

MTI MTI