Félelmetes új ellenséget kaphat az Iszlám Állam az USA kérésére
A NATO tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy AWACS típusú légtérellenőrző repülőgépekkel segítse az Iszlám Állam elleni harcot.
A NATO tanulmányozza annak a lehetőségét, hogy AWACS típusú légtérellenőrző repülőgépekkel segítse az Iszlám Állam elleni harcot.
MTI
A Pentagon felhatalmazást adott az Afganisztánban szolgáló katonáknak, hogy támadja a terrorszervezetet, sőt célpontnak tekinthetnek bárkit, aki kapcsolatban áll az Iszlám Állammal. "Mostantól lelőhetünk bárkit, aki például az Iszlám Államot népszerűsítő trikót visel, vagy a terrorszervezet zászlaját lobogtatja" – mondta egy minisztériumi tisztségviselő.
MTI
Az Iszlám Állam visszaszorulóban van Irakban és Szíriában, ahol az USA által vezetett nemzetközi koalíció a szervezet hatalmi központjainak felszámolását tervezi Moszulban és Rakkában – mondta szerdán a francia és az amerikai védelmi miniszter. Ashton Carter amerikai tárcavezető áttétes ráknak nevezte az terrorszervezetet.
hvg.hu
A terrorszervezet kedden megerősítette, hogy tavaly novemberben Dzsihád Johnt megölte egy amerikai dróncsapás.
MTI
Az iszlamista terroristák nem hagyatkoznak többé a népszerű üzenetküldőkre: csináltak maguknak egy saját alkalmazást, azzal tartják a kapcsolatot és szervezik tevékenységüket. A megoldás előnye (számukra), hogy így nem lehet letiltani őket, és a megfigyelés is nehezebb.
hvg.hu
Egyelőre kérdéses, hogy elfoglalták-e a várost, de legkevesebb 85 civilt és 50 szíriai kormánykatonát öltek meg az Iszlám Állam dzsihadista szervezet fegyveresei a kelet-szíriai Deir ez-Zór város északi részei elleni támadásaik során.
MTI
A péntek este óta tartó túszdráma még mindig nem ért véget Burkina Fasó fővárosában, de több mint hatvan túszt már kiszabadítottak a francia különleges egységek által segített helyi biztonsági erők egy mentőakció során. A feltehetően iszlamista fegyveresek támadásának több halálos áldozata is van, de egyelőre nincsenek pontos információk arról, hányan áldozata van a terrorakciónak.
MTI
Törökország az isztambuli merénylet megtorlásaként csütörtökön tüzérségi csapásokat mért az Iszlám Állam iraki és szíriai állásait, a támadásban 200 iszlamista fegyveres halt meg – jelentette be Ankarában Ahmet Davutoglu kormányfő.
MTI
Az amerikai elnök a szíriai konfliktusról is egyeztetett orosz kollégájával, akivel hivatalos közlés szerint szerdán telefonon beszélt.
MTI
Egy hírügynökségi jelentés szerint a keddi terrortámadás 27 éves elkövetőjét január elején regisztrálták a török hatóságok. Szaúd-Arábiában született, de szíriai állampolgársággal rendelkezett.
hvg.hu
A sérültek között is sok a német állampolgár, mindezek ellenére a német belügyminiszter nem lát összefüggést a terrortámadás és Németország Iszlám Állam elleni harca között, szerinte nem direkt németek ellen irányult a merénylet. Egy 33 fős német turistacsoport rosszkor volt rossz helyen.
hvg.hu
Törökországban három orosz állampolgárt vettek őrizetbe szerdán a keddi isztambuli merénylettel kapcsolatban. Alekszandr Tolsztopjatyenko, Oroszország antalyai főkonzulja a TASZSZ orosz hírügynökségnek megerősítette a hírt, és azt mondta, hogy az őrizetbe vétel okának tisztázása folyamatban van.
MTI
Az iraki légierő által végrehajtott csapásban meghalt az Iszlám Állam (IS) élén álló Abu Bakr al-Bagdadi helyettese – jelentette a CNN amerikai hírtelevízió.
hvg.hu
Az Iszlám Államhoz kötődő csoport vállalta magára a szombati egyiptomi támadást, amely során egy rendőrt és egy katonát lőttek le.
MTI
Az oroszok légicsapást mértek egy börtönre Szíriában, több tucat halottja van az akciónak.
MTI
Autója ablakán keresztül lőtt meg egy ISIS-szimpatizáns egy rendőrt Philadelphiában. A rendőr túlélte és üldözés közben fenéken lőtte a dzsihádistát, akit aztán később el is kaptak könnyedén.
hvg.hu
Török-iraki közös haderő vert vissza egy Iszlám Állam-támadást Moszul mellett.
MTI
Tizenegy civil, három nő és nyolc gyerek vesztette életét az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen alakult nyugati katonai szövetség egyik légi csapásában Rakka közelében.
MTI
Arra kérte fiát, hogy hagyja ott az Iszlám Államot, és meneküljenek el Szíriából mindketten – egy Londonban működő szíriai ellenzéki megfigyelőcsoport szerint ez volt a bűne annak a 40 év körüli nőnek, akit a saját fia ölt meg egy nyilvános kivégzésen Rakkában. A terroristaszervezet tavaly szeptemberben egy újságírónőt is megölt, aki arról merészelt írni, milyen lett az élet Rakkában azután, hogy a szíriai várost elfoglalta az Iszlám Állam.
hvg.hu
Egy légicsapásban megsebesült az Iszlám Állam (IÁ) szóvivője, Abu Mohamed al-Adnáni – közölte csütörtökön az iraki hadsereg.
MTI