#Iszlám Állam



Sajátjaik ölhették meg az Iszlám Állam ellen harcolókat

Több tucat iraki katona vesztette életét baráti tűzben egy légitámadás során az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet erősségének számító nyugat-iraki Anbár tartományban - közölte egy iraki katonatisztre és egy rendőrségi forrásra hivatkozva csütörtökön a Reuters hírügynökség.



Magyar katonák az Iszlám Állam ellen: a HM szerint nem nő a terrorfenyegetettség

A Honvédelmi Minisztérium (HM) felmérései szerint nem fog jelentősen növekedni a terrorfenyegetettség Magyarországon, ha az Iszlám Állam elleni fellépés keretében a Magyar Honvédség katonákat küld Irakba. Erről beszélt szerdán az InfoRádióban Siklósi Péter, a HM védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkára az InfoRádió Aréna című műsorában.




Magyar honlapokat hackelt meg az Iszlám Állam?

Arab felirat jelent meg a Pécsi Kistérségi Társulás weboldalán és a Zengő együttes honlapján egy olyan logóval együtt, amely az Iszlám Állam zászlójára emlékeztet. Az üzenetben az áll, hogy „ott vagyunk mindenhol”, majd egy szmájli van mondat végén – írja a bama.hu. Azt nem tudni, viccről van-e szó, vagy sem.






Magyar katonák az Iszlám Állam ellen: a Jobbik és az LMP ellenzi

A Jobbik azzal érvel, hogy a magyar szerepvállalás nagyon megnövelné Magyarország terrorfenyegetettségét, az LMP pedig hatékonyabb EU-s óvintézkedéseket szeretne, mielőtt a terroristákhoz küldjük a magyar katonákat. A Fidesz, a KDNP és a liberálisok támogatják a kormány felvetését a magyar katonák kiküldéséről, a baloldali ellenzék többi tagja nem ment el a Szijjártó Péter kezdeményezte egyeztetésre.






Szijjártó össztegeződött az új amerikai nagykövettel

Április végéig három autóipari fejlesztés bejelentése várható több százmillió euró értékben itthon – hangzott el azon a háttérbeszélgetésen, amelyet Szijjártó Péter tartott újságíróknak hétfőn. A külgazdasági és külügyminiszter arról beszélt, hogy a már meglévő gyárak fejlesztése várható, és megerősítette: a korábbi hírekkel ellentétben nem épít gyárat a BMW. Magyarország beszállt az Iszlám Állam elleni harcba, az oroszoknak pedig stadionépítésben segíthetünk.


Külügy: Még egy lépéssel közelebb vagyunk az Iszlám Állam elleni bevetéshez

Magyarország a nyugati értékközösség tagja, és ebből kötelezettségek fakadnak - idézték Szijjártó Pétert abban a külügyi közleményben, amely arról szólt, a minisztérium vezetésével összeült az a kormányzati munkacsoport, amely a magyar katonák IÁ elleni harcban való részvételét készíti elő. A döntéshez kétharmados parlamenti döntés szükséges.


20-30 ezer eurót kínál az Iszlám Állam a koszovói harcosoknak

A koszovói munkanélküli fiataloknak 20-30 ezer eurót is kínálnak azért, hogy az Iszlám Állam nevű szélsőséges iszlamista szervezet soraiban a szíriai harcokban vegyenek részt – idézte Resul Rexhepit, a koszovói iszlám közösség titkárát a Bota Sot című pristinai napilap hétfőn.