Sulyok Tamás aláírta a Svédország NATO-csatlakozásáról szóló döntést
Novák Katalin utódjának ez volt az első államfői döntése.
Novák Katalin utódjának ez volt az első államfői döntése.
hvg.hu
A közügyektől a jövőben szeretné távol tartani magát a fideszes politikus.
hvg.hu
Most sem kellett kellemetlen kérdésekre válaszolni a belügyminiszternek.
A határidők jórészt 2025-2027-re vonatkoznak.
A Belügyminisztérium még csak most igyekszik kijavítani azt, hogy az egyházi intézmények eredetileg kimaradtak a szigorításból.
hvg.hu
Az ellenzéki képviselő szerint alaptalanul próbálja meg belekeverni őt egy pedofil ügybe a kormánypropaganda.
hvg.hu
Pintér Sándor minisztériuma azt ígéri, hogy pótolni fogják ezt.
hvg.hu
Munkáinak meghatározó csoportját adják a lakóházak, illetve a városléptékű beépítések, melyek kapcsán nem kevés alkotás a posztmodern jegyében született. Vadász György a 90-es évek közepétől a korai modernhez nyúlt vissza; ekkori épületei, közülük is elsősorban az 1996-os New Bauhaus lakónegyed hangsúlyos szerepet játszottak abban, hogy a bauhaus ismét népszerűvé vált a hazai építészetben.
MTI
Másfél éven át dolgoztak rajta.
hvg.hu
A politikai babérokra pályázó Magyar Péter március 15-re hívta utcára az embereket.
hvg.hu
Lázár János miniszter is megjelent azon a tüntetésen, ami hétfőn reggel az Építési és Közlekedési Minisztérium épülete előtt volt a Déli Körvasút jelenlegi tervek szerinti megépítése és a fakivágások ellen.
hvg.hu
Bár a törvény rendelkezése alapján az intézkedést ki lehetne terjeszteni a nem állami szektorra is, ám ez végül nem történt meg.
hvg.hu
Rendőrként és kézilabdaedzőként is dolgozott az szigetszentmiklósi férfi, akit február közepén tartóztattak le. Házának alagsorából szexuális segédeszközöket foglaltak le a rendőrök, egyebek mellett “kóros szenvedélykeltéssel” is vádolják.
hvg.hu
A Turkish Airlines Isztambul-Koppenhága járatának gépén 166-an tartózkodtak.
MTI
Vörösmarty Mihály nevéből egy betű maradt ki, az általánost pedig áltanálosnak írták.
hvg.hu
Piszkos dolgokról szónokolt Balog Zoltán püspök Szentmártonkátán.
hvg.hu
Bliccelés miatt végrehajtók vitték el a volt újságíró fizetésének harmadát, ezért döntött úgy, hogy éhségsztrájkba kezd – írta korábban. Később bejelentette: nem így lesz.
hvg.hu
A Diákhitel Központ NER-ből kiugrott egykori vezetője az ünnepen tavaszi szélben lobogó nemzeti zászlókról, kokárdát viselő családosokról és egyedülállókról, keresztényekről és ateistákról, konzervatívokról és liberálisokról fantáziál.
hvg.hu
Nem is akárhogy állt ki a miniszterelnök.
hvg.hu