Népviseletbe öltöztetett óvodásokkal kampányolt egy fideszes képviselő Balsán
Egy óvoda tornaszobájának avatóján táncoltak a gyerekek.
Egy óvoda tornaszobájának avatóján táncoltak a gyerekek.
Király huncut, pici gazembernek nevezte Rónát, aki miatt nem szerepel többet nyilvánosan a kampányban.
A főpolgármester és a Demokratikus Koalíció elnöke is kiállt Iványi Gábor mellett. Gyurcsány szerint a lelkész egy fáradt sóhajában több van, mint azokban, akik nekimentek.
Salgótarjánban, Miskolcon és Szentendrén is a helyi kormánypárti jelöltek osztották a közpénzből vásárolt laptopokat.
A hallgatók szerint egyre nehezebb választ adni arra a kérdésre, hogy a tanári hivatást válasszák-e.
Kimozdult a mélypontról az ellenzék a Publicus szerint. A Závecz Research korábban ezzel ellentétes mozgást mért.
Kovács a Partizánnak adott videós interjút. Szerinte Hadházy Ákos az ellenzék leghatékonyabb embere.
Eközben megkezdődik a jelenlegi parlament utolsó ülésszaka.
A bukaresti parlamentbe 2020 decemberében bejutott AUR vírustagadó és oltásellenes performanszai ellenére is folyamatosan növelni tudja támogatottságát a Népszava szerint.
A Blikk úgy fogalmaz: D. Csaba nevének hallatán „kereket oldottak a lakásfoglalók.”
Márki-Zay Péter szerint Király Júlia „a gazdasági területért felelős koordinátor” marad, csak Róna Péterről nem akar nyilatkozni.
Vasárnap estére eloltották a tűzoltók a Mezőlak térségében keletkezett nádastüzet – tájékoztatta a katasztrófavédelem vasárnap este az MTI-t.
A kiemelésnél az asszony szegénységére hivatkoztak.
A Miniszterelnökség vezetője Trócsányi László rektori beiktatásán beszélt.
A házelnök a nemesgörzsönyi böllérversenyen osztotta meg álláspontját.