„Piszkos bombákat” hatástalanító járműveket venne a Készenléti Rendőrség
A CBRN-E nevű gépjárművek vásárlására vonatkozó pályázatot már kiírták.
A CBRN-E nevű gépjárművek vásárlására vonatkozó pályázatot már kiírták.
A kormányszóvivő Novák Katalint váltaná.
A Budapest Fejlesztési Központot (BFK) vezérigazgatója szerint egy főpályaudvar mindent elmond egy országról és ő nagyon szeretné, ha a Nyugatiba érkezők a legszebb arcát látnák Magyarországnak.
Az egyébként kormányközelinek gondolt nagyvállalkozó NER-lovagokat nevesítve azt állítja, hogy elválasztották a horvátországi turisztikai cégétől, amihez az elkövetők ügyészektől és bíráktól kaptak segítséget.
Didier Reynders szerint azt nem ismerte el a kormány, hogy helytelenül, akár újságírók ellen vetették volna be a programot.
Bár egyelőre csak egy vadmadárnál mutatták ki a vírust, a Nébih figyelmezteti a baromfitartókat.
Laborc Sándor mellett Glemba Zoltán volt nemzetbiztonsági vezető is rajta volt a megfigyelésre szántak listáján.
Orbán Balázs azt mondta, bár napi kapcsolatban vannak a kormányfővel, a Pegasus-ügyről még nem esett szó közöttük.
A férfi jogász szakképzettséget szerzett, a szakdolgozatát kézzel írta.
A kormány által gyermekvédelminek nevezett népszavazás kérdései közül már csak egy vár döntésre.
Az ellenzéki miniszterelnök-jelöltet még a néppárti vezetők is tárt karokkal várták.
Az esetnek semmi előzménye nem volt. Jelenleg a rendőrség vizsgálódik.
Breuer Péter és az Index is jópofizott egy sort.
Az eljárást Fekete Miklós ellen Gurmai Zita kezdeményezte.
Egy ideig csak a képújság lesz látható a Ceglédi Városi Televízió csatornáján.