Kerpel-Fronius Gábor is bejelentkezett a Momentum elnöki székére
A főpolgármester-helyettes mellett eddig még csupán Hajnal Miklós, a párt parlamenti képviselője jelentkezett be a Momentum vezetéséért.
A főpolgármester-helyettes mellett eddig még csupán Hajnal Miklós, a párt parlamenti képviselője jelentkezett be a Momentum vezetéséért.
hvg.hu
Az álláskeresési járadék hosszabb ideig tartó folyósítása a költségvetést érintené, a kínai egyetemi alapítványról szóló törvény hatályon kívül helyezése pedig közvetve egy nemzetközi szerződést, ezért – a Kúria álláspontjával ellentétben – egyikről sem szabad népszavazást tartani – mondta ki a testület 6, illetve 5 ellenvéleménnyel. Ezzel értelmét vesztette az Országgyűlésben már tárgyalt javaslat a kiírásról.
hvg.hu
Gödön az akkumulátorgyár miatt volt a legtöbb probléma, valamint az, hogy helyben szétesett az ellenzéki vezetésű önkormányzat.
hvg.hu
Márki-Zay Péter hosszú posztjában a Direkt36 cikkének néhány elemét „lejáratú célzatúnak” nevezte, azonban a cikk főbb állításait nem cáfolta. Azon pedig nagyon megütközött, hogy a stábja a háta mögött hogyan „vágta át” néha.
hvg.hu
A nagyberuházáson dolgozó magyar vállalkozások hónapok óta várnak a pénzükre.
hvg.hu
Szélsőjobboldali összeesküvés-elmélet is helyet kapott Orbán Viktor hétfői beiktatási beszédében. A nagy európai lakosságcserét nem először emlegette a kormányfő, de hosszú távú politikai vízióban eddig még nem kapott helyet. A Franciaországban született teória az Egyesült Államokban antiszemita felhangokat is kapott, az elmúlt években pedig több halálos lövöldözés elkövetője is a zászlójára tűzte.
Az önkormányzat a vizsgálatok lezárulásáig leállíttatta a bontást.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A születésnapos Eliot édesapja kereste meg a helyi rendőrkapitányságot, a kérésének „nem lehetett ellenállni”.
hvg.hu
Az átigazolási időszak legnagyobb fogása – írta Szijjártó Péter.
hvg.hu
Schadl súlyos, korrupciós bűncselekmények gyanúja miatt van rács mögött, a napokban hosszabbították meg a letartóztatását.
hvg.hu
Senkinek egy szót se a klubról.
hvg.hu
A kép, amelyen az óra látszik, nem most készült.
hvg.hu
A színfalak mögötti történéseket a Direkt36 foglalta össze. Cikkük szerint Márki-Zay Péter a legapróbb kérdésekbe is beleszólt.
hvg.hu
Nagy erőkkel keresik a fiút, aki ismeretlen helyre távozott.
hvg.hu
Már napok óta nem lehetett róla tudni, a rendőrök találtak rá a kondorosi tanyán.
hvg.hu
Kerékpározás közben ütötték el őket.
hvg.hu
Most bombafenyegetés miatt kellett azonnal felszállniuk a vadászgépeknek.
MTI
Nincs kizárva, hogy a Budapest Fejlesztési Központ a jelenlegi formájában megszűnik.
hvg.hu
Mind az 59 jelenlévő őt tartotta a legalkalmasabbnak a szövetség vezetésére. Igaz, nem is volt másik jelölt.
MTI
Orbán Viktor megválasztása utáni beszédében az elkövetkezendő tíz év kihívásairól beszét, szerinte bizonytalan, gazdaságilag nehéz, háborús évtized jön, amire a kormány megfelelő választ fog tudni adni.
hvg.hu