Újabb 3,9 százalékkal emelik a nyugdíjakat, visszamenőleg is jár majd
Élőben közvetítettünk Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatójáról.
Élőben közvetítettünk Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatójáról.
hvg.hu
Vitorlásversenyen vesz részt a miniszterelnök nem hivatalos tanácsadójaként ismertté vált Habony.
hvg.hu
A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint a tilalom feloldásával felmondási hullám várható.
hvg.hu
A Lázár János választókörzetének falujában szerdán hét képviselőből négyen szavaztak az új választásra.
hvg.hu
Több millió forintot zsákmányolhatott korábbi rablásai során a férfi, akiről kiderült, hogy a gazdaságvédelmi osztály egyik nyomozója.
hvg.hu
A felmentés Áder János gesztusa lehet utódja iránt, hogy Novák Katalin egy már üres állásba nevezhesse ki a saját hivatalvezetőjét.
A kormánypártok azt javasolták, hogy a tisztségeket kétharmad-egyharmad arányban osszák el. A hat ellenzéki párt azt kifogásolja, hogy ezzel a Fidesz az ő rovásukra a Mi Hazánkat akarta "jutalmazni".
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az árstop hivatalosan május 1-ig tart.
hvg.hu
A vasútállomás peronján lopták el még márciusban egy menekült kutyáját és táskáit, benne a laptopjával. A kutyát hamar visszakapta, a laptopját most találták meg a rendőrök.
hvg.hu
Az erősen ittas férfi whiskyvel kínálta a kiérkező mentőket, majd dalra fakadt.
hvg.hu
A budapesti Bóné András Kommunikációs és Fejlesztő Iskola 35 éve működik a Bliss Alapítvány fenntartásában. A gazdasági nehézségek miatt az elmúlt években költségtérítésessé vált az ellátás, ezt viszont a szülők nem tudják, a KLIK pedig nem akarja kifizetni. 30 millió forinton múlik a legelesettebbek oktatása.
Bihari Ádám
Bihari Ádám
Ká Zoltán
A fajt a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) a veszélyeztetettek között tartja számon.
MTI
A szervezők szerint idén is több tízezer ember fog megmozdulni és kiállni az LMBTQ jogokért.
hvg.hu
A Dózsa György úti baleset miatt elítélt férfit a második sztrókja után a debreceni klinikán ápolják.
hvg.hu
Bencsik Gábor szerint a kormánypárti újságírók azért nem kritizálnak, mert tényleg elkötelezetten képviselik a Fidesz politikáját.
hvg.hu
A férfi 2,3 millió forintot utalt a koraszülötteket támogató Plüss Kommandónak.
hvg.hu
A parlament alakuló ülésével kapcsolatos vitában egyértelmű a kormánypárt álláspontja.
hvg.hu
A Nemzeti Múzeum igazgatója szerint nem azért törölte a nagy vihart kiváltó posztját, mert rászóltak volna fentről.
hvg.hu
Az új nyitvatartás hétfőtől érvényes.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Általános frakcióvezető-helyettesnek Csárdi Antalt választotta a párt.
hvg.hu