Kolumbiában lett nagykövet Orbán Viktor unokatestvére
A csaknem egy évvel ezelőtti kinevezés most jelent meg a Magyar Közlönyben.
A csaknem egy évvel ezelőtti kinevezés most jelent meg a Magyar Közlönyben.
A frissen parlamentbe került szélsőjobboldali párt elnöke évek óta haknizik a szibériai bérrabtartás ötletével, ami már korábban is felmerült a magyar történelem folyamán, ám akkor sem lett belőle semmi.
A jobboldali Magyar Krónika című lap főmunkatársa, aki újabban a köztévét bírálja annak elfogultsága miatt, a 90-es években még üzletvitelszerűen kereskedett történelmi tényeket eltagadó filmekkel.
hvg.hu
A település honlapjának aloldalára került fel egy minimum ízléstelen „vicc”.
hvg.hu
A Jobbik nyár elején tart tisztújítást, de Stummer még nem döntött, elindul-e Jakab Péter kihívójaként.
hvg.hu
Kárpátalján készült riportunkból kiderül, hogyan látják a saját helyzetüket azok, akikre a magyar hatalom sokszor politikai eszközként, az ukrán szélsőségek pedig pofozózsákként tekintenek. Kárpátalja kormányzóját pedig kérdeztük arról is, mi lesz azokkal a magyar katonakorú férfiakkal, akik nem várták meg, amíg behívják őket, hanem elhagyták az országot. Riport Kárpátaljáról.
Bihari Ádám
Kunhalmi szerint a legközvetlenebb feladat most az, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége.
hvg.hu
A szaharai por jelenléte teljesen átlagos jelenség a meteorológiai szolgálat szerint.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Egy szívecskét nyomott a miniszterelnök fia a bejegyzésre.
hvg.hu
Nem érdemes rutinból közlekedni.
hvg.hu
Székesfehérvár polgármestere szerint a közmédia ügyét az asztalra lehetne tenni. Az önkormányzatok finanszírozásáról azt mondta: az iparűzési adó nélkül az önkormányzati rendszer fenntarthatatlan.
hvg.hu
Az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje szerint „iszonyatos” lejárató kampányt indítottak ellene, a „Fidesz-propaganda” pedig megtette a hatását.
hvg.hu
A Magyar Demokrata szerzője vett egy nagy levegőt és kimondta, „amit a jobboldalon is mindenki tud”.
hvg.hu
A sértettek kára időközben részben vagy teljes egészben meg is térült, inkább a nagyobb kárt okozó bűncselekményekre koncentrálna az ügyészség.
hvg.hu
Őt is menesztették, most mindketten vádlottak.
hvg.hu
A dokumentum a Népszava szerint plágiumgyanús. A fideszes városvezetés szerint nem történt kihágás.
hvg.hu
A BKK volt vezetője a hajléktalant keresetlen szavak kíséretében leszállító villamosvezető ügye nyomán azt írta a közösségi oldalára: közös érdek, hogy a közösségi együttélés alapvető szabályai a tömegközlekedési járműveken is érvényesüljenek.
hvg.hu
Ágoston Mariannát utoljára a 11. kerületi Zólyomi út közelében látták szombaton hajnalban.
hvg.hu