Részeg sofőr tarolt Pécsen – több autó és betonoszlop bánta
Egy teherautóval tört-zúzott, amerre járt.
Egy teherautóval tört-zúzott, amerre járt.
Már reggel nekiállt italozni, mielőtt elment autót venni.
Az autóban ülő két férfit egy rendőr mentette ki.
A vezetéstől ugyan jó néhányszor eltiltották, de ezzel sem igazán törődött.
Ez lett a végzete.
Nem tudott máshogy hazajutni állítása szerint.
Nem mellesleg jogosítványuk sem volt, és ittak is az autókázás előtt.
Eltűnés miatt egyébként is körözött fiú úgy döntött, megpróbál meglépni a rendőrök elől.
Az már szinte mellékes, hogy jogosítványa sosem volt, ráadásul többször eltiltották már a vezetéstől.
Az első métereken nekihajtott egy teherautónak.
Valójában feleslegesen, mert együknek sem volt jogosítványa.
Egy Opel Corsát alakítottak félig nyitott platós autóvá.
A rendőrség szakértői vizsgálatai alapján kiderült mekkora volt a véralkohol szintje.
Áthajtottak a sétálóutcán is, miközben a rendőrök üldözték a Suzukit.
Nem hatotta meg, hogy többször is eltiltották.
Többször is lebukott az elmúlt években, és párszor el is tiltották a vezetéstől.
A nógrádmegyeri fiatalnak jogosítványa nem volt.