#Jose Mourinho


El Clásico: opera, bosszúáriával

A Real Madrid-Barcelona párosítás egyike a világfutball legnagyobb klasszikusainak – írhattuk évtizedeken át. Ma már ez nem elég. Ha a párharc jelentőségét próbáljuk érzékeltetni, a közhelyes jelzők kevesek.









Két mérkőzésre szóló eltiltással megúszta a szemkinyomást Mourinho

A Spanyol Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága két mérkőzésre eltiltotta, valamint 600 eurós pénzbüntetéssel sújtotta José Mourinhót, a Real Madrid portugál vezetőedzőjét, aki még augusztusban az ősi rivális FC Barcelona elleni Szuperkupa-döntő visszavágóján egy dulakodás során a katalán együttes másodedzőjének, Tito Vilanovának a szemébe nyúlt.






Áradozott Mourinho empátiájáról a Real Madrid elnöke

A Real Madrid elnöke szerint Mourinho a világ legjobb edzője és közölte, szeretnék a tizedik BL-csőzelmet is megszerezni. Fiorentino Perez azt is közölte, hogy az avangárd jelképévé tenné a madridi stadiont, amelynek nézőterét teljesen befedik.


A futballvilág "első Mourinhója" egy magyar volt

"Innen számítva 100 éven belül sem fog BEK-et nyerni a Benfica" – a legenda szerint távozásakor ezek voltak a dühös Guttmann Béla szavai, miután 1959 és 1962 között a portugál Benfica trénere volt, és ez idő alatt kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligája elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupáját.


Cruyff alázza Mourinhót

Johan Cruyff, a hollandok legendás futballszakembere szerint José Mourinho, az ősi Barcelona-rivális Real Madrid vezetőedzője tehetetlensége és arroganciája miatt viselkedett botrányosan a két spanyol elitcsapat minapi Szuperkupa-mérkőzésének visszavágóján.