Nem mehet el otthonról az unokáját hasba szúró nő
Lakhelyelhagyási tilalom alá helyezték az unokáját hasba szúró mezőszilasi nőt.
Lakhelyelhagyási tilalom alá helyezték az unokáját hasba szúró mezőszilasi nőt.
Hajtóvadászatot indított a rendőrség azután a gyilkos után, aki kedden délután szúrt nyakon minden indíték nélkül egy férfit Pesterzsébeten.
Életveszélyt okozó testi sértés miatt indítottak eljárást az ellen a gyulai nő ellen, aki szerdán este mellkason szúrta férjét egy veszekedés során.
Három és fél óra alatt elfogták a rendőrök azt a káptalanfai lakost, aki szerda este egy Kolontár közelében lévő földúton többször megszúrt egy férfit - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Hajléktalantársát szúrta meg egy 49 éves férfi Kiskunfélegyházán - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön.
Jogerősen öt év börtönre ítélte kedden a Győri Ítélőtábla azt a fiatalembert, aki 2009 szilveszterének délutánján Nagykanizsán szíven szúrta vitapartnerét.
A budafoki késelés feltételezett elkövetőjét elfogták.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a hajdúhadházi férfit, aki egy vitát követően csütörtökön mellkason szúrta ismerősét.
Feladta magát az a férfi, aki szerdán délután Kalocsán az utcán volt feleségét nyakon, majd 13 éves lányát vállon szúrta.
A Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírája kedden elrendelte a gödöllői késeléssel gyanúsított F. István házi őrizetbe helyezését - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője.
Elfogták Szolnok határában azt a férfit, aki a gyanú szerint augusztus 29-én egy autóban több késszúrással megsebesített egy prostituáltat a 44-es főút Kecskeméthez közel eső szakaszánál, az erdőben.
A készenléti rendőrség a leghatározottabban elítél minden törvénysértést - közölte az ORFK pénteken a Gödöllőn történt késeléssel kapcsolatban, amelynek gyanúsítottja egy rendőr.
Megkéselte két társát egy hajléktalan férfi Székesfehérváron péntekre virradóra - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
Egy gödöllői szórakozóhelyen kipattant vitát bozótvágóval és viperával próbált lerendezni a Készenléti Rendőrség egyik tagja, majd elmenekült a helyszínről, elfogatóparancsot adtak ki ellene. Az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt rendelt el nyomozást.
Veszekedés közben megölte feleségét egy nyíregyházi férfi – közölte a rendőrség.
Jogerősen két év két hónap börtönt kapott az élettársát megölő bátaszéki nő.
Elfogta a rendőrség pénteken, egy Kecel környéki tanyán azt a hajléktalan férfit, aki szeptember 1-én, mellkason szúrta egy társát.
Jogerősen öt év börtönbüntetésre ítélte szerdán a Szegedi Ítélőtábla azt a kecskeméti férfit, aki egy kocsmában kialakult szóváltást követően háromszor mellkason szúrta áldozatát.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a 16 éves fiút, aki saját nagyanyja szúrt hasba vasárnap este, a Fejér megyei Mezőszilason.
Megkéselte sógorát egy nő Székesfehérváron, súlyos testi sértés kísérlete miatt indult ellene büntetőeljárás - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.