Több kamaszt is megkéselt egy társuk egy Irkutszk környéki házibulin
A tinédzserek nagy mennyiségben alkoholt fogyasztottak, majd egyikük késsel támadt a társaságra, és többekkel végzett.
A tinédzserek nagy mennyiségben alkoholt fogyasztottak, majd egyikük késsel támadt a társaságra, és többekkel végzett.
A 39 éves német nő már korábban is ismert volt a hatóságok előtt: többször is megjelent rendőrőrsökön, mentális betegség egyértelmű jeleit mutatva. A támadás során 18 ember sérült meg.
Az 51 éves támadó megsebesített egy középkorú nőt is, őt kórházba szállították.
A 21 éves fiatal ötven késszúrással gyilkolt.
Egy 14 éves fiú belehalt a támadásba.
A 21 éves nőt hónapokon át zaklatta a támadója, a férfit emberölés kísérlet bűntettével gyanúsították meg.
A 21 éves nő könnyű, nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A támadás oka az volt, hogy a férfi 34 év házasság után el akart válni. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett.
Vita fajulhatott el, a megkéselt férfit a mentők kórházba szállították.
A feltételezett támadót elfogták.
A magyar kormány és a szlovákiai Magyar Szövetség is magyarellenes indítékot lát az eset mögött.
A rendőrség eljárást indított, amiben vizsgálják a nemzetiségi hovatartozás iránti gyűlöletet is.
Az akkor 21 éves férfi három embert ölt meg egy bazilikában Franciaországban, ezzel akarta megbosszulni muzulmánok meggyilkolását.
Egy ember meghalt a merényletben.
Az elkövető ellen hajtóvadászatot indított a rendőrség.
Egy török vendégmunkások által működtetett kulturális egyesület épülete előtt késeltek meg egy férfit.
Az áldozat 14 éves volt.
Támadóját, egy 23 éves férfit még a helyszínen elfogták.
Az író is felszólalt merénylőjének perén.
Az ügyészség javítóintézeti nevelést kért a gyerekre.