Teherautó és autó ütközött a 4-esen
Teherautóval ütközött egy személygépkocsi a Pilisvörösvárt Pomázzal összekötő úton hétfőn - közölte honlapján az Útinform.
Teherautóval ütközött egy személygépkocsi a Pilisvörösvárt Pomázzal összekötő úton hétfőn - közölte honlapján az Útinform.
MTI
A két összeroncsolódott autóból két holttestet emeltek ki.
MTI
Egy ember súlyosan megsérült, amikor egy kamion és egy személyautó karambolozott kedden a 82-es főúton, a Veszprém megyei Eplény közelében - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
Öt jármű karambolozott az M7-es autópálya főváros felé tartó oldalán Polgárdi és Lepsény között, a balesetben négyen sérültek meg. Az érintett útszakaszt lezárták a forgalom elől - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője szerdán az MTI-t.
MTI
"A legnagyobb tragédia az, hogy meghalt egy ember" - mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár az MTI-nek a szerda reggel történt balesetével kapcsolatban; úgy fogalmazva: "nem tudom kifejezni az együttérzésnek, a részvétnek azt a fokát, amely vissza tudná adni, amit gondolok, amit érzek. Meg fogom keresni a családot, és amiben tudok, igyekszem majd segíteni nekik".
MTI
Hárman súlyosan megsérültek, amikor összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi kedden kora este Ócsa belterületén - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
MTI
Négy ember életét vesztette abban a személyautóban, amely egy kamionnal ütközött a Pest megyei Nyáregyházáról kivezető út és a 405-ös főút kereszteződésében, Dánszentmiklós közelében hétfő este - közölte a katasztrófavédelem és a rendőrség.
MTI
Egy teherautó és egy autó ütközött össze szerda hajnalban Budapesten a Dózsa György út és a Damjanich utca kereszteződésében.
MTI
Szegeden hatan megsérültek, amikor összeütközött két autó kedd este az egyik forgalmas csomópontban, a Párizsi körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében.
MTI
MTI
hvg.hu
Három jármű ütközött az M5-ös autópálya M0-s felhajtójánál, a fővárosból kivezető oldalon kedd délután. A műszaki mentés befejezéséig a felhajtó egyik sávját lezárták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK).
MTI
Boris Vukcevic, a Hoffenheim középpályása már nincs életveszélyben. A több, mint két héttel ezelőtt súlyos balesetet szenvedett labdarúgó állapota stabil - áll a német klubcsapat hivatalos oldalán.
hvg.hu
Újabb baleset történt az M0-s autóúton szombat reggel: két személygépkocsi összeütközött az M1-es autópálya irányában, a Duna-híd előtt. A karambolok miatt nagy a torlódás a környéken. Mire a katasztrófavédelmisek kiértek a helyszínre, az egyik gépkocsiból már kiemelték a sérült sofőrt, akit jelenleg a mentők ápolnak.
MTI
Megkülönböztető jelzését használó rendőrautóval ütközött össze egy személyautó pénteken Budapesten - közölte az ORFK.
MTI
Frontálisan ütközött össze két autó péntek reggel a főváros XI. kerületében lévő BAH-csomópont felüljáróján; nagy a dugó a környéken - közölte az ORFK. A balesetben egy ember meghalt.
MTI
Az utolsó pillanatban hallotta meg a szirénaszót a vétkes Citroen vezetője. Már hiába vészfékezett, ütközött .
nyugat.hu
Egy ember súlyosan, ketten könnyebben sérültek meg, amikor frontálisan ütközött két személyautó, szerdán reggel, Kiskunhalas és Kunfehértó között - értesült a HavariaPress.
hvg.hu
Egy ember megsérült, amikor két személyautó frontálisan karambolozott kedden délelőtt Somogy megyében, a 67-es úton, az M7-es autópálya lehajtójánál.
HavariaPress
Egy teherautó vezetője több parkoló autónak, majd falnak csapódott járművével. Feltehetően nem a baleset következtében hunyt el. Az Orczy térnél villamospótló buszok járnak.
MTI
A rendőrség a balest helyszínén rekonstruálná a történteket – tudta meg a Blikk.
hvg.hu