#karambol


Busz és autók ütköztek össze Rákosszentmihályon

Két autó és a 144-es busz összeütközött Rákosszentmihályon szombat reggel, a busz öt utasa megsérült - mondta Herczeg Zoltán, a BKV fődiszpécsere. A tűzoltóság azt közölte, hogy az egyik gépkocsi vezetője súlyosan megsérült.







A győzelmi eufória halálos autóbalesethez vezethet

Ha imádott csapatunk izgalmas mérkőzésen, hajszállal győz, hazafelé vezetve a szokásosnál is jobban figyeljünk, mert a halálos baleset veszélye 133 százalékkal növekszik. Amerikai kutatók tanulmányát a Journal of Comsumer Research közölte.


Fának csapódott egy autós Mogyoródnál

Fának csapódott, és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett egy autós a Mogyoródot Szadával összekötő úton pénteken este - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.




Súlyos baleset történt a VIII. kerületben

Egy ember súlyos, kettő könnyebb sérülést szenvedett, miután két autó összeütközött a VIII. kerületi Baross utcában csütörtök este - közölte Tamási Andrea, az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese az MTI-vel.




Baleset, teljes útzár Rakamaznál

Teljes útzár mellett helyszínelnek a 38-as főúton Rakamaz belterületén, ahol szerdán délután két személygépkocsi ütközött egymásnak.



Összeütköztek, felborult egy autó a Bosnyák térnél

Karambolozott két személyautó a főváros XIV. kerületében, a Bosnyák térhez közeli Telepes utcában. Az egyik jármű az ütközés következtében a tetejére borult, s úgy csúszott legalább 30 métert - értesült a HavariaPress.