hvg.hu Gazdaság

VG: a régi dolgozóktól is kérhetnének kauciót

Munkavállalói biztosítékról, vagyis a dolgozó által fizetendő egyfajta kaucióról köthetnének megállapodást a cégek és alkalmazottaik a jövőben – áll a Világgazdaság szerint az új Munka törvénykönyve kormány által elfogadott tervezetében. Az efféle megállapodásokat nemcsak új dolgozókkal köthetnék meg, hanem a már alkalmazásban állókkal is.

MTI Itthon

Ötezer forintot kell befizetni az újszászi középiskola vandálkasszájába

Minden diáknak évi ötezer forintot kell befizetni kaucióként az idei tanév kezdetén az újszászi középiskola "vandálkasszának" elnevezett pénzalapjába, amelyből az évközben elkövetett rongálások helyreállítási költségeit fedezik majd - mondta az oktatási intézmény vezetője pénteken.

Halasi Endre Vélemény

Kopogtatócédulák mindhalálig

Minden jel szerint a Parlamentbe kerülő pártoknak eszük ágában sem lesz feladni a kopogtatócédulák jelenlegi rendszerét és váltani, például a kauciós megoldásra. Az ajánlószelvények nagy számban, kellő gyorsasággal történő begyűjtése a pártok országosan kiépített szervezeti rendszerére támaszkodik, ezt az „infrastruktúrát” pedig nem kívánják feleslegessé tenni - mutat rá Halasi Endre, a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója.

hvg.hu Itthon

Tessék, tessék, csak egy ezres az ajánlószelvény!

A Political Capital felszólította a parlamenti pártokat: szavazzák meg a képviselőjelöltséghez szükséges ajánlószelvény-rendszer felváltását kaucióval, azaz letétbe helyezett összeggel, ami a bejutási küszöb átlépése esetén visszajárna. Az apropót A szólás szabadsága műsorban tegnap bemutatott, rejtett kamerás felvétel adta: az MTV szerkesztő-riportere 45 darab ajánlószelvényt (kopogtatócédulát) vásárolt, darabját 1000 forintért.

MTI Itthon

Közvélemény-kutatók: ajánlószelvények helyett legyen kaució

Támogatja öt közvélemény- és piackutató intézet az Országos Választási Bizottság (OVB) javaslatát, hogy az ajánlószelvény-rendszer helyett vezessék be a kaució intézményét - olvasható közös, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott állásfoglalásukban.

Megtalálták egy 2006-ban eltűnt szentesi nő holttestét

Megtalálták egy 2006-ban eltűnt szentesi nő holttestét

Karanténba került az egész násznép egy tolnai lagzi után

Karanténba került az egész násznép egy tolnai lagzi után

Csak a szokásos: kánikula, szél és zivatar várható a hétvégén

Csak a szokásos: kánikula, szél és zivatar várható a hétvégén

Duma Aktuál: Rogán Antal a kereket is feltalálhatná a következő adóbevallása előtt

Duma Aktuál: Rogán Antal a kereket is feltalálhatná a következő adóbevallása előtt

Ingyenes kertmozik nyílnak Budapesten

Ingyenes kertmozik nyílnak Budapesten

313 milliárd forintnyi bitcoin került egy számlára, de senki nem tudja, ki küldte

313 milliárd forintnyi bitcoin került egy számlára, de senki nem tudja, ki küldte

Egyelőre nem lesz népszavazás a tatai szálloda ügyében

Egyelőre nem lesz népszavazás a tatai szálloda ügyében

Közel 500 intézmény kért iskolaőröket

Közel 500 intézmény kért iskolaőröket

A címlapról ajánljuk