Csicskatartó, tinilányt futtató család ellen emeltek vádat
Kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.
Kerítés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Veszprémi Járási Ügyészség.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök közölte, hogy Izrael megerősített kerítést fog építtetni szíriai határán a radikális iszlamista erők elleni védekezésül, amelyek, mint mondta, átvették a határ túlsó oldalán lévő terület ellenőrzését.
Elkészült a török-görög határon az illegális bevándorlás megfékezésére görög területen felhúzott, 10,4 kilométer hosszú kerítés - közölte vasárnap az athéni AMNA hírügynökség.
A bíróság nem engedte haza az UFO együttes tagját, az énekest eltiltották a sajtótól, és egyelőre a kerítés ügyében sem hallgatták ki. Az ügyészség szerint szépségversenyzőt is kiközvetített prostituáltnak – írja a Bors.
A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta, és a június 20-i határnappal házi őrizetre módosították Varga Zsolt, az UFO együttes kerítéssel vádolt vezetőjének 15 hónapja tartó fogva tartását. Gyakorlatilag azonban ma is a Venyige utcai fogház cellájában ül – írja a Blikk.
A 85 éves tiszadobi férfi áramot vezetett a kerítésébe, és ki is írta, hogy "árammal védett terület". A rendőrség őrizetbe vette.
Nem keríti körbe, hanem bekamerázza a XII. kerületi önkormányzat a Városmajor parkot, ahol több fejlesztést is megvalósítanak. A Fővárosi Közgyűlés szerdán 29 igen szavazattal, az MSZP-s Bihary Gábor tartózkodása mellett fogadta el, hogy a kerületi önkormányzat a korábban megítélt forrást a körbekerítés helyett a fejlesztésekre használhassa fel.
150 millió forintot tett félre a főváros a Városmajor bekerítésére. A XII. kerületi önkormányzat szeretné ezt az összeget inkább lámpák, kamerák, illetve játszószerek fölszerelésére, valamint növények ültetésére fordítani - nyilatkozta a nemrég Váczi János alpolgármester a Hegyvidék TV-nek.
Meghalt az a férfi, aki autójával kerítésnek ütközött csütörtök este a Baranya megyei Somogyapátiban.
Már majdnem elkészült a kerítés a Bazilikánál, ami azonban az alsó négy lépcsőfokot szabadon hagyta.
A Szent István téri bazilika köré vaskerítést emelnek, mert éjszakánként, főként a hétvégéken a környező vendéglátóhelyek vendégei a bazilika lépcsőin folytatják a mulatozást, és hajnalra szeméthalom lepi el a környéket.
Betonelemekkel kerítette körbe a helyi romatelepet, a közeljövőben pedig az egyik kapu lezárását is tervezi a délnyugat-szlovákiai Szered város önkormányzata - írta az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Nyolc lány vallomása segíti a nyomozást az UFO együttes egykori frontembere V. Zsolt elleni, kerítés gyanúja miatt indított büntetőeljárásban - tudta meg a hvg.hu. A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) által folytatott vizsgálatnak a popzenészen kívül egy másik gyanúsítottja is van.
Egy bordélyházzal együttműködve nőket küldött Svájcba az a nemzetközi kerítőcsoport, amelynek tagjait nemrégiben leplezte le a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Szervezett Bűnözés Elleni Főosztálya - olvasható a rendőrség honlapjára hétfőn feltett közleményben.
A Sóstói Stadion bizonyos szektorainál bontanak a kerítésekből, hogy a helyet családbaráttá tegyék - számol be a vidi.hu.
Görögország gyorsan be fogja fejezni az illegális bevándorlók távoltartására szolgáló vitatott határkerítés megépítését, hiszen az országba érkező évi több tízezer ember veszélyezteti a társadalmi békét.
Görögország megkezdte hétfőn annak a határkerítésnek a megépítését, amelynek célja a Törökország felől érkező illegális bevándorlók feltartóztatása - jelentette be Hrisztosz Papucisz görög polgárvédelmi miniszter.
Két év börtönbüntetést szabott ki hétfőn jogerősen a Debreceni Ítélőtábla arra a férfira, aki áramot vezetett tiszalúci házának kerítésébe 2009 szeptemberében, hogy a szomszéd gyerekek ne másszanak át a telkére. A vádlottat több emberen, 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a Debreceni Ítélőtábla, helybenhagyva az első fokon eljáró Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság ítéletét.
Izrael 160 millió dolláros programot hagyott jóvá azzal a céllal, hogy megfékezze az Afrika felől érkező illegális bevándorlást - közölte vasárnap Benjámin Netanjahu kormányfő irodája.
Strasbourgba közvetített, és ott prostitúcióra kényszerített fiatal nőket egy miskolci pár, nemrég mindkettejüket elfogták - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.