Halálra késelte élettársát egy férfi Kömlőn, elfogták
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki halálra késelte az élettársát Kömlőn.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a férfit, aki halálra késelte az élettársát Kömlőn.
HavariaPress
Hat és fél évvel a bűncselekmény elkövetése után feladta magát Kecskeméten a rendőrségen egy horvát férfi, aki ellen egy román állampolgár megszúrása miatt adtak ki korábban elfogatóparancsot - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.
MTI
A 47 éves horvát férfi a lajosmizsei benzinkútnál összevitatkozott egy románnal, és késsel életveszélyesen megsebesítette. Hat évig hiába keresték.
hvg.hu
Szóváltást követően megkéselt egy buszra várakozót egy 19 éves férfi a Baranya megyei Hiricsen. A szurkálót a rendőrök elfogták.
HavariaPress
A bíróság pénteken egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a gyanú szerint szerdán megkéselte két gyermekét. A Fővárosi Törvényszék honlapján olvasható közlemény szerint V. János beismerő vallomást tett.
MTI
Pszichológus vizsgálja azt a férfit, aki szerda hajnalban a XVII. kerületben megkéselte két kislányát, majd magát is megvágta - írta a Hír24. A portál úgy tudja, az apa bár hajlandó beszélni, a tettére mostanáig nem adott magyarázatot.
hvg.hu
Az M1 Híradójának információi szerint stabil állapotban van az a két gyermek, akiket apjuk késelt meg szerdán kora reggel.
MTI
Sebészcsapat küzd a kórházban annak a két kisgyereknek az életéért, akiket apjuk brutálisan megkéselt szerdán reggel XVII. kerületi otthonukban.
HavariaPress
HavariaPress
MTI
Két gyermekét késelte meg 30 éves apjuk szerdán kora reggel a főváros XVII. kerületében egy Lajosház utcai lakásban – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
MTI
Késelés történt csütörtökön késő este Budapest XVII. kerületében, az MTI úgy tudja, hogy két embert késeltek meg.
MTI
A Debreceni Törvényszéken hétfőn megkezdődött az elsőfokú büntetőpere annak a fiatalkorú vádlottnak, aki szerelemféltésből halálra késelt egy fiatalt tavaly októberben Püspökladányban – közölte az intézmény.
MTI
Már legalább 25 nőt és lány késelt meg egy fiatal férfi Pakisztánban októberben egy kisvárosban - közölte hétfőn a pakisztáni rendőrség. A késelő áldozataival nem végez: többnyire a lábukon sebesíti meg őket, de előfordul, hogy a hátukba döfi kését, vagy gyomortájon szúrja meg kiszemeltjét.
MTI
Konyhakéssel mészárolta le unokatestvére feleségét és négy gyermekét egy kínai bevándorló New Yorkban. A 25 éves férfit öt rendbeli gyilkosság miatt vasárnap őrizetbe vették - közölte a rendőrség.
MTI
Halálra késeltek egy nőt és négy gyereket szombat este egy brooklyni lakásban. Később kiderült, hogy egy rokon végzett az anyával és négy gyermekével.
MTI
MTI
hvg.hu
Holtan találtak egy középkorú nőt hétfőn délelőtt, kisújszállási otthonában. A helyszíni szemle adatai szerint gyilkosság áldozata lett - értesült a HavariaPress.
HavariaPress
Halálosan megsebesítette 79 éves feleségét egy 85 éves férfi hétfőn este Budapest XV. kerületében, a Páskomliget utcában – közölte Bognár Kinga, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.
MTI
Emberölés kísérlete miatt 6 évre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék azt a hajléktalan férfit, aki 2012 nyarán, fordulatos veszekedés után késsel megsebesített egy férfit egy vecsési társasházban.
HavariaPress
A buszmegállóban akarta leszúrni fia iskolai zaklatóját egy 40 éves férfi a Komárom-Esztergom megyei Naszályon – írta a kemma.hu megyei híroldal.
hvg.hu
Egy fiatalember késsel megsebesített négy főiskolást csütörtökön az észak-finnországi Ouluban – közölte a helsinki rendőrség.
MTI
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a férfit, akit volt sógora késelt meg kedd este a Békés megyei Vésztőn.
HavariaPress