#kiégés

Figyelmeztető jelek, hogy kiégtünk

A kiégés, vagy burnout az 1970-es évek közepén került be a köztudatba, s azóta is leginkább a munkavégzéshez kapcsolják. De valóban a munkával kapcsolatos feszültség, a rossz munkahelyi viszony felelős a kiégésért, vagy éppen fordítva? Egy biztos, a jelenség mára a pszichológia egyik legnépszerűbb témaköre lett.


Munkamánia: kiket darál be a gépezet?

Egy évvel a gazdasági világválság kirobbanása után brit közgazdászok attól tartanak, hogy Nagy-Britanniában hamarosan tetőzik a munkanélküliség: 3,5 millió állásnélkülivel számolnak - írja a Daily Telegraph online változata. Ugyanakkor azok sincsenek könnyű helyzetben, akik dolgoznak, és úgy érzik, többet kell vállalniuk ahhoz, hogy meg tudjanak élni vagy megtarthassák munkájukat.


Kiégés az orvosoknál: kik vannak veszélyben?

Lelki kifáradással, kiégetten dolgozó orvosok főleg olyan szakterületeken találhatók, ahol sok a súlyos beteg és minden nap hosszú a munkaidő, de kiváltképpen sok az értelmetlen elfoglaltság. Az orvosok és a betegek szempontjából egyaránt fontos kérdés vizsgálatának új eredményeit az Archives of Internal Medicine közölte.


Árulkodó jelek: miből vehetjük észre, hogy kiégtünk?

Ki ne érezte volna már, hogy elfáradt a motor, munkája már nem okoz örömet, kiégett? A burnout szindrómát évtizedek óta ismerik és kezelik, ám míg külföldön egyre több kutatás lát napvilágot a témában, addig a hazai helyzet aggasztó. Nem veszünk tudomást a tünetekről, legyintünk, majd megoldódik, és csak legvégső esetben kérünk segítséget. Mi vezet a teljes kiégéshez? Szakembereket kérdeztünk.