Már el is ítélték a Nyugati téri kifosztót – videó
Vasárnap hajnalban vett el egy drága mobilt.
Vasárnap hajnalban vett el egy drága mobilt.
Mindkét férfi a helyszínen életét vesztette, haláluk "átlagot meghaladó szenvedések után" következett be.
Segítséget kértek egy férfitől, aztán kirabolták a VII. kerületben.
A nőhöz azért hívtak mentőt, mert órákig keservesen zokogott a pályaudvaron.
Gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki egy vasútállomás várótermében alvó embert fosztott ki.
Videót tett közzé a rendőrség egy próbálkozó tolvajról, akinek a ténykedését vasárnap hajnalban figyelmesen követte a térfigyelő kamera.
Emberrablás, vesztegetés és kifosztás bűntette miatt ítélt el tizenhat embert kedden a Nyíregyházi Törvényszék. Hét vádlottra letöltendő, kilencre felfüggesztett börtönbüntetést szabtak ki.
A nő betegsége miatt rosszul lett és eszméletlenül terült el az utca kövén. Két másik nő ellopta a fülbevalóját.
Egy fiatal nő és egy 17 éves lány támadta meg a lányt a gyanú szerint. Földre vitték, késsel szurkáltak felé, majd elfutottak a pénzével. A rendőrség elfogta őket.
Majdnem minden héten felkerül egy, a Nyugati téren alvók kifosztását bemutató videó a rendőrség honlapjára. A legfrissebb felvételen az is látszik, hogy a rendőrök lecsapnak az elkövetőre.
Öt év végrehajtandó börtönbüntetést kapott az a férfi, aki egy budapesti villamoson elszundító utastól lopta el a laptopját.
Példás gyorsasággal, öt perc alatt elfogták a rendőrök az alvó férfi kifosztóját.
A Széchenyi fürdőnél felvett turisták egyike a szálloda előtt úgy akart fizetni, hogy az összes pénzét elővette. A taxis a gyanú szerint kapott az alkalmon, kikapta a kezéből a bankjegyköteget, és eltűzött. A rendőrség lezárta a nyomozást.
Alvó fiú mobilját nyúlta le egyetlen laza mozdulattal.
Térfigyelő kamera rögzítette a zsebes ténykedését
Egy 23 éves budapesti férfi az éjszakai buszon lopott meg egy alvó utast.
Egy láthatóan ittas férfit fosztottak ki Budapest belvárosában június 30-án hajnali 1 órakor. Egy négyfős társaság nőtagjai álltak neki a markecolásnak, előbb a hátizsákjából emelték ki a pénztárcáját, majd a banda férfitagja lopta el a férfi mobiltelefonját.
A kifosztást végül a mentősök akadályozták meg.
Fémhulladékot gyűjteni hívott meg házába egy 19 és egy 13 éves fiút egy konyári nő. Ám amikor érkeztek, nem volt otthon.
Vasárnap reggel lopták meg a kazincbarcikai kórházban kezelt beteget. A helyszín közelében meg is lett a tettes, az eltulajdonított laptop is nála volt.