A turistaverő, a turistaátverő, a politikailag agresszív és a díjszabás-hamisító taxis után itt a turista összes pénzével elhajtó taxis: a napokban zárta le a nyomozást a rendőrség egy nyári kifosztás ügyében.
A 45 éves Ü. Árpád a gyanú szerint az utasa összes pénzével és telefonjával elhajtott egy I. kerületi hotel elől július 24-én hajnalban. A két külföldi utast a Széchenyi fürdőnél vette fel. Egyikük a szállodánál, látványosan demonstrálva, hogy nem Magyarországon szocializálódott, kiszállt a kocsiból, és úgy akart fizetni, hogy az összes pénzt kivette a zsebéből.
Ekkor a taxis az összes bankjegyet kivette a férfi kezéből, és nagy gázzal, nyitott ajtóval elhajtott. A sértett mobiltelefonja és fürdőnadrágja is az autóban maradt. A lopással okozott kár értéke eléri a 200 ezer forintot – közölte a BRFK.
A nyomozást lezárták, az ügyészségnek vádemelést javasolnak.