Három embert gyanúsítottként kihallgattak a Városháza-ügyben
Befolyással üzérkedéssel gyanúsították meg őket.
Befolyással üzérkedéssel gyanúsították meg őket.
A megalapozott gyanú szerint szabálytalanul csapták hozzá a szomszéd ingatlant a polgármester telkéhez.
Az üzletember ügyvédje azt írta, hogy a Magyar Nemzet akkor jelentette meg az ügyfele kihallgatásáról szóló cikkét, amikor éppen kijöttek onnan – vagyis valószínű, hogy a kormánylapot előre értesítették.
Eladnia azonban nem sikerült, a rendőrök egy órán belül elkapták.
A dílernél ötezer adag kábítószerre elég alapanyagot találtak, le is tartóztatták.
A most 29 éves férfit folyamatosan bántalmazták.
A Jókai utca 1. szám alatt álló épületben tűzeset is volt nem sokkal korábban, hogy a legfelső szint egy része leszakadt volna. Mindkét ügyben zajlik a nyomozás. Tanúk vannak, gyanúsítottak még nem.
A rendőrség szerint a 19 éves fiú jogtalanul tartotta meg a pénzt, ezért hallgatták ki.
A kár 13 millió forintra tehető.
A Nyíregyházi Törvényszék elrendelte a 33 éves férfi letartóztatását.
Hogyan lehet biztonságban, ismételt traumatizálás nélkül, mégis pártatlanul kihallgatni egy szexuálisan, vagy más okból bántalmazott gyermeket? A megoldáson hosszú évek óta Magyarországon is dolgoznak a szakértők, a hvg.hu információi szerint most egy munkacsoport is alakult, hogy összehangolja a rendőrség és a gyermekvédelem munkáját.
A 22 éves férfi azt mondta a rendőröknek, hogy megcsúszott az autójával.
Hat elkövetője lehet az esetnek, három gyanúsítottat kihallgatott a rendőrség, a fiatalok beismerő vallomást tettek.
A Blikk munkatársát kedden hallgatták ki tanúként. Beszélt megfigyelése vélt indokairól, de arról nem találgatott, melyik állami szerv lehetett a megfigyelő.
Bereczki Dávid szerint a plakátragasztás a szabad politikai véleménynyilvánítás részét képezi.
A férfit a gyilkosság helyszínén fogták el a rendőrök, beismerő vallomást tett.
Később az is kiderült, hogy költségvetési csalás miatt már elítélték az agresszív sofőrt.
A babát egy szederbokorban találták meg, sérülések is voltak rajta, anyja valószínűleg oda dobta be.
Drámai részletek derültek ki a Hableány lassan két évvel ezelőtti balesetéről, miután új tolmáccsal folytatódtak a dél-koreai túlélők meghallgatásai.
A gödöllői rendőrök őrizetbe vették a 43 éves bagi férfit.