Megfagyott egy férfi saját lakásában
Saját lakásában fagyott meg egy férfi Tuzséron. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.
Saját lakásában fagyott meg egy férfi Tuzséron. A rendőrség szakértő bevonásával vizsgálja a haláleset körülményeit.
Nyílt levelet írt Orbán Viktornak Lukács Zoltán, az MSZP frakcióvezető-helyettese. A levélben azt kéri, hogy Orbán intézze el, hogy legalább az Országgyűlés idei utolsó ülésnapján vegyék napirendre a párt fagyhalál elleni alap létrehozásáról szóló törvényjavaslatát.
Az idős házaspárt már napok óta nem látták a szomszédok, ezért értesítették a rendőröket, akik a házban a két embert holtan találták.
Hatan haltak meg a hétvégén az utakon, nyolcan kihűlés miatt vesztették életüket - írta hétfői közleményében a rendőrség.
Kihűlés következtében vesztette életét egy 75 éves asszony a Győr-Moson-Sopron megyei Bezenyén. Fia és veje ellen halált okozó segítségnyújtás elmulasztása matt indult eljárás - közölte Takács Tibor Győr-Moson-Sopron megyei rendőr-főkapitány pénteken.
Kihűlés okozta a halálát annak a férfinak, akinek holttestét pénteken reggel találták meg Szolnokon, a Zagyva gyaloghídja alatt - értesült a HavariaPress.
Feltehetőleg kihűlés okozta annak a nőnek a halálát, akinek a holttestére szerdán találtak rá a saját házában Dunapatajon - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) adatai szerint két ember kihűlés, másik kettő pedig közlekedési balesetben vesztette életét a hétvégén.
Megmentett egy erősen ittas férfit a kihűléstől egy szegvári rendőr csütörtökön éjszaka.
Három embert helyeztek biztonságba a rendőrök és a mentők az elmúlt 24 órában Csongrád megyében, akiket így a fagyhaláltól mentettek meg - közölte a megyei rendőrség.
Kórházba szállították a rendőrök azt a férfit, akit egy mezőkeresztesi buszmegállóban fenyegetett a kihűlés veszélye - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség.
A mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani annál a bajai férfinál, aki saját házának kapuján akart átmászni vasárnap éjjel, de beszorult a vasak közé és kihűlt.
Egy ember életét vesztette kihűlés miatt kedden a fővárosban, két ember szenvedett szénmonoxid-mérgezést és öten szenvedetek könnyebb sérülést a csúszós utakon.
Novemberben öten haltak meg kihűlés miatt, míg a múlt év azonos időszakában 48-an - erről Hatala József országos rendőrfőkapitány beszélt a társszervekkel együtt tartott, a hatóságok téli felkészüléséről szóló sajtótájékoztatón szombaton.
Fűtetlen garázsában holtan találtak rá egy 58 éves csengeri férfire pénteken.
Otthonából szállítottak kórházba egy putnoki asszonyt hétfőn kihűléses tünetekkel, a nő meghalt - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a rendőrség honlapján.
Egy 56 éves hajléktalan kihűlt testére találtak rá szerdán Tatabányán - számolt be a kemma.hu.
Másfél hét alatt 35 ember halálát okozta a kihűlés - közölte a február 3-ától összesített országos adatokról az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd reggel. Garamvölgyi László hozzátette, hogy a rendőrség 856 embert mentett meg a kihűléstől.
Egy 51 éves tatabányai férfi holttestét találták meg a Fejér megyei Csákberény lakott területétől mintegy 800 méterre; az orvosszakértő elsődleges megállapítása szerint mielőtt kihűlt, agyvérzést kapott - a rendőrség vasárnap.
Egy magatehetetlen, földön fekvő fiatalembert mentettek meg a rendkívüli hidegben a kihűléstől vasárnap hajnalban a Debrecen Városáért Közhasznú Polgárőr Egyesület járőrei - közölte Dobos Tamás, az egyesület elnöke az MTI-vel.