#közlekedés



InterCity ütközött autóval egy vasúti átjáróban

Két ember súlyosan megsérült abban az autóban, amely a fénysorompó tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott, s összeütközött a Napfény InterCity vonattal Cegléd és Nyársapát között kedd délelőtt. Az érintett szakaszon pótló buszok szállítják az utasokat – közölte a rendőrség és a Mávinform.



Jeges utak, hófúvások több megyében

Hóátfúvások és felfagyott, jégbordás utak nehezítették, illetve lassították a közlekedést több megyében is vasárnap, délután már csak néhány helyen hullott kisebb mennyiségű hó.






Zebrán gázoltak el egy férfit Győrben

Súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy 44 éves férfit, akit kijelölt gyalogátkelőhelyen ütött el egy autó csütörtök reggel Győrben, a Kardán utcában - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.



Szinte hihetetlen, ami a Ferenciek terén történik

A már folyó bontási munkálatok ellenére nagyon meglepő módon nincs dugó a Ferenciek terén és környékén. Egyelőre annak ellenére elmaradt a forgalmi káosz, hogy az autósok a környék átalakítása miatt eggyel kevesebb forgalmi sávot használhatnak.






Kamionok ütköztek az 52-esen

Két kamion ütközött szerda este az 52-es főúton Fülöpháza közelében, az egyik sofőr súlyosan megsérült. A helyszínelés idejére az útszakaszt teljesen lezárták - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.