Öt magyar férfi is ott van a legkeresettebb európai bűnözők között
Drogkereskedőket keres a Nemzeti Nyomozó Iroda, a lakosság segítségét is kéri.
Drogkereskedőket keres a Nemzeti Nyomozó Iroda, a lakosság segítségét is kéri.
A rendőrnő az ügyészség szerint információkat adott ki a férfinak, és azt is elmondta, ő mikor lesz szolgálatban, ezzel is megkönnyítve a díler dolgát.
Évek óta emelkedik a piacon lévő marihuána hatóanyag-tartalma, amely egyes szakértők szerint a függőségek kialakulásának veszélyét is növeli. Miközben Amerikában és Európában enyhülnek a fűfogyasztás szabályai, nálunk a hatóságok energiáját lekötik a „fogyasztással kapcsolatos bűncselekmények”, vagyis az esetek túlnyomó részében az illegális kereskedelemből hatalmas hasznot húzó nagy halak helyett az egyszerű füvezőket kapják el.
Az autó sofőrje az ellenőrzés alatt nagyon ideges volt, végül azonban elismerte: övé a lökhárító mögött megtalált anyag.
A férfi kiskanállal adagolta a drogot a XIII. kerületben.
A dílernél ötezer adag kábítószerre elég alapanyagot találtak, le is tartóztatták.
A Kiskőrösi Járási Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt vádat emelt egy keceli férfival szemben, aki 2020 júniusában történt szabadulását követően „kristály” fantázianevű tudatmódosító szerrel kezdett kereskedni Kecelen. A kábítószerből 18 év alatti személynek is adott el.
A rendőrség azt nem közölte, hogy milyen szer nyomát mutatták ki a színésznő szervezetében.
A tavalyi ügyben most emelt vádat az ügyészség. A férfi alkohol és drog hatása alatt vezetett.
A drogtermesztő és egyben dílerként is „dolgozó” párost a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda miskolci nyomozói egy hete fogták el, s azóta már letartóztatásuk mellett folyik velük szemben a büntetőeljárás.
A hatóságok egy drogügylet miatt tartottak kutatásokat Szlovákia, Ausztria és Magyarország területén is.
Az EU kábítószerügyi kutatóközpontjának idei jelentése szerint továbbra is nő a drogfogyasztás és a drogfogyasztók száma is az Unióban. Közben a mexikói drogmaffia közreműködésével a térség maga is jelentős előállítóvá vált.
A FINA és a kanadai úszószövetség is vizsgálatot indított az ügyben.
Tizenhét embert fogtak el a rendőrök kábítószer birtoklása miatt.
Hamarosan ítélet várható az amerikai kosárlabdázó ügyében, majd talán jöhet egy fogolycsere is.
Az érintettek saját használatra és eladásra szánták a drogot.
Gyanúsnak találtak egy külföldről érkezett dobozt, ezért rendőrt hívtak a dolgozók.
2018 óta 40 milliós nagyságrendű bevételük lehetett.
A dunakeszi nyomozók egy fóti autószerviz illegális mellékesét végző tulajdonosát vették őrizetbe. A 29 éves férfi műhelyében nemcsak gumi cserélt gazdát, hanem tömött pakkok is.
A bíróság elrendelte a letartóztatásukat.