#kábítószer



Milliós bevétel egy fogfájásból - videóval

Az eddig is egyértelmű volt, hogy az internet, azon belül is a youtube egyfajta sztárcsináló funkcióval rendelkezik, de hogy egy fogorvosi kezelésből hogy lesz több százezer dolláros jövedelem, nehéz volt elképzelni.

kadarm




Bibliába rejtett kábítószert találtak Ferihegyen

Bibliába rejtve próbált meg az országba behozni marihuánaszármazékot és kokaint egy férfi, aki maga is drog befolyása alatt állt, amikor a rendőrök átvizsgálták - közölte a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság (RRI) pénteken.

hvg.hu

Zuhanórepülésben az Ecstasy, szárnyal az utcai heroin

Először közölt a lefoglalt kábítószerek hatóanyagtartalmáról átfogó jelentést a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, mely szerint az utóbbi években jelentősen nőtt a heroin erőssége, miközben a partikon igen népszerű extasy tabletták ereje jelentősen csökkent – derül ki a Drogriporter által szemlézett hivatalos jelentésből.

hvg.hu

Helyszíni tárgyalás lesz az olimpikon kábítószerügyében

Helyszíni tárgyalást tartanak decemberben az ismeretlen helyen tartózkodó Farkas Péter olimpiai bajnok és két társa kábítószerügyében azon az ingatlanon, ahol az ügyészség szerint marihuánát termesztett a három vádlott - határozott a másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság pénteken.

hvg.hu



Az afgán ópium évi 30 ezer oroszt öl meg

Az orosz kábítószerellenes hivatal feje az Egyesült Államokban tartott előadásában keményebb fellépést kért az afgán ópiumtermesztéssel szemben, ami Oroszországban okozza a legnagyobb drogproblémát a világon - írja a Drogriporter.

hvg.hu

Öt agyonhallgatott tény a marihuánáról

Nem leszel skizofrén a fűtől; a marihuána fogyasztása nem annyira ártalmas a tüdőre, mint a dohányzás, sőt, az alkohollal ellentétben az agysejteket sem pusztítja el – ilyen és ehhez hasonló, alig hangoztatott megállapításokról számol be a drogriporter.hu cikke.

hvg.hu



Holtan találták a DJ-t New York-i lakásában

A Crazy Town nevű pop-rock együttes egykori tagját, a DJ AM néven alkotó Adam Michael Goldsteint a mai nap folyamán találták meg. A holttest mellett egy crack-pipa és gyógyszeres dobozok hevertek.

hvg.hu