Öngyújtógáztól halt meg egy csongrádi fiú
Meghalt egy 16 éves fiú Csongrádon szerda este, miután egy barátjával öngyújtók töltésére használt gázt szívott – közölte a rendőrség.
Meghalt egy 16 éves fiú Csongrádon szerda este, miután egy barátjával öngyújtók töltésére használt gázt szívott – közölte a rendőrség.
A legálisan kapható kábító hatású Mefedron tiltólistára kerülését javasolja a Kábítószerlisták Szakbizottsága.
Több mint fél kilogramm marihuánát és több mint ezer darab kábítószergyanús tablettát találtak a zalai rendőrök, amikor a 7-es főúton egy személygépkocsi ellenőriztek - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-t.
Összesen hét tonna marihuánát és hasist foglalt le a holland rendőrség Amszterdam körzetében, a nemzetközi repülőtérhez is közel fekvő egyik raktárban.
Azoknál a fiataloknál, akik stimuláló szerként metamfetamint vagy egyéb amfetaminszármazékokat szednek, a későbbiekben fokozottabb az aorta belső rétege többnyire halálos kimenetelű hosszanti megrepedésének (aortadisszekció) kockázata - számolt be egy, az American Heart Journal kardiológiai szaklapban megjelent tanulmány.
Több mint ötszáz kábítószergyanús tablettát találtak a rendőrök egy külföldi állampolgárnál a Sziget fesztiválon - olvasható a rendőrség honlapján szerdán megjelent közleményben.
Amfetamint fogyasztott az autójával rendőrt gázoló férfi, a hvg.hu információi szerint ezt mutatta ki a toxikológiai vizsgálat.
Két kilogramm metanfetamin típusú kábítószert találtak a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai négy külföldi állampolgárnál Zuglóban; a 10 millió forint értékű drogszállítmányt lefoglalták, a csempészeket a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte - tájékoztatta az NNI szerdán.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, és kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 17 éves debreceni fiatalt, aki ököllel megütötte a neki segíteni szándékozó mentőtisztet Zamárdiban - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn az MTI-t.
A svájci bíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a terapeutát, aki pácienseit LSD-vel, ecstasy-val és meszkalinnal kezelte. Az orvos „tudattágító” hatásuk miatt javasolta az illegális szereket.
Kokainból készült világbajnoki kupát találtak egy rutinellenőrzés során a kolumbiai főváros repülőterének egyik postai raktárában. A 11 kilogrammnyi kábítószerből készült trófeára egy madridi címzésű csomagban bukkantak rá.
Drogszállításra alkalmas tengeralattjáróra bukkantak az ecuadori őserdő mélyén a dél-amerikai ország hatóságai az egyesült államokbeli kábítószer-ellenes ügynökség (DEA) szakembereinek a segítségével.
Nem kígyómarás által, hanem egy ópium, sisakvirág és bürök keverékét tartalmazó halálos koktél megivásával lett öngyilkos Kleopátra - állítja egy német tudós.
Országosan is egyedülállónak számító szintetikus droglabor nyomára bukkantak a miskolci nyomozók a Békés megyei Szarvason - tájékoztatta a rendőrség vasárnap az MTI-t.
Konyhakertjében termesztett vadkendert egy férfi Csebényben, és ötvenmillió forintot is kereshetett volna, ha az ősszel sikerül "szüretelnie" - közölte a rendőrség pénteken az MTI-vel.
Kenderültetvényt találtak a vámnyomozók egy sopronkövesdi családi házban, ahol egy gazdasági bűncselekmény miatt vizsgálódtak.
A nigériai kábítószer ellenes hivatal közölte hétfőn, hogy letartóztattak egy helyi politikust, aki két kiló kokaint nyelt le, hogy kicsempéssze az országból.
Egy nagystílű bolíviai kábítószer-kereskedő testőre volt az a három szerb, akiknek golyók lyuggatta holttestét a hét végén találták meg a dél-amerikai országban - jelentette a belgrádi média.
Tiltott pszichotróp anyagot talált a toxikológiai szakértő a május 8-án Fót közelében balesetet okozó S. András vérében – közölte péntek délelőtt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.
Rekord mennyiségű kokaint foglalt le a rendőrség kedden a hamburgi kikötőben.