Kémbotrány: nem zárják ki az ügyészt
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem megalapozott az indítvány, ezért nem zárják ki a büntetőperből a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémbotrány ügyészét.
A Központi Nyomozó Főügyészség szerint nem megalapozott az indítvány, ezért nem zárják ki a büntetőperből a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémbotrány ügyészét.
Az eljárás érdemi befejezéséig hosszabbította meg a Debreceni Törvényszék a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő kémbotrányban megvádolt Galambos Lajos és Püski László előzetes letartóztatását - értesült a Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet információi szerint az államellenes bűncselekmény gyanúját bizonyítják azok a dokumentumok, amelyek a kémbotrány néven elhíresült, a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) által folytatott eljárásban a nyomozó hatóság birtokába kerültek.
A Magyar Nemzet értesülése szerint a Budapesti Katonai Ügyészség (BKÜ) napokon belül befejezi a kémbotrány néven elhíresült, a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati karát érintő nyomozás iratainak ismertetését, és államellenes bűncselekmény miatt még az idén vádat emel az eljárás négy gyanúsítottja ellen.
A Gyurcsány-kormány titkosszolgálati elitjét érintő, a katonai ügyészség által nyomozott büntetőügyek egyikének sértettje Orbán Viktor miniszterelnök és szűk családja, valamint Kövér László házelnök lehet - derül ki a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent összeállításból, amelyet a Magyar Nemzet is ismertet.
Hivatali visszaélés és kényszervallatás miatt tett feljelentést a Nemzeti Védelmi Szolgálat két munkatársa ellen ifjabb Galambos Lajos, ugyanis álláspontja szerint törvénytelen módon akartak tőle információkat kicsikarni az édesapja ellen folyó üggyel összefüggésben, illetve ügyvédváltásra késztetni - közölte a család jogi képviselője kedden az MTI-vel.
Magánszemélyként és az idézéssel ellentétben nem az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökeként hallgatták meg Vadai Ágnest, az MSZP országgyűlési képviselőjét csütörtökön tanúként a Budapesti Katonai Ügyészségen.
Csütörtökön tanúként hallgatják meg a Budapesti Katonai Ügyészségen Vadai Ágnest (MSZP) a kémbotránnyal összefüggésben - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
A Magyar Nemzet információi szerint hatvan nappal hosszabbította meg a Fővárosi Bíróság (FB) katonai tanácsa az államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Püski Lászlónak az előzetes letartóztatását.
A Magyar Nemzet értesülése szerint kedden ismét kihallgatásra vezetik az előzetes letartóztatásban lévő Galambos Lajost, a polgári elhárítás korábbi vezetőjét, akit a kémbotrányban államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított meg a katonai ügyészség.
Élt törvényi mentességével és nem tett vallomást Galambos Lajosnak, a polgári elhárítás egykori, a kémbotrányban előzetes letartóztatásba helyezett főigazgatójának fia, aki Püski Lászlónak is dolgozott - nyilatkozta a Molnár Lajos, Galambos Lajos ügyvédje a Magyar Nemzet pénteki számában.
A társszerveknél már mutatkoznak a jelei a polgári elhárítás Gyurcsány-kormány alatti vezetőit érintő kémbotránynak és az azt körülvevő bizonytalanságnak - ezt állították a Magyar Nemzetnek nyilatkozó titkosszolgálati források.
A Jobbiknak a gyöngyöspatai polgármester-választáson aratott győzelmét kommentálta kedden két bécsi lap, a liberális Der Standard és a konzervatív Die Presse. A La Croix című francia katolikus napilap a magyarországi közfoglalkoztatás átalakításáról közölt írást keddi számában. A Regnum orosz hírportál a magyarországi "kémügyről" értekezett.
A TV2 Tények című másora szerint Szilvásy György exminiszter ügyvédje megerősítette a Magyar Nemzet információját, miszerint az elmúlt napokban, hetekben kirobbant kémügy titkosítását immár nem 2089-ig tartják fenn.
Az MSZP szerint a Fidesz politikai nyomást gyakorol a bíróságokra, ami ellen az ellenzéki párt tiltakozik.
A Fővárosi Bíróság (FB) visszautasítja a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható, A kémbotrány bírája már lelepleződött című cikkében megjelenteket, amelyek szerint a volt titkosszolgálati vezetők ügyében a kényszerintézkedésekről döntő bíró pártatlansága és elfogulatlansága megkérdőjelezhető.
Hangfelvételek is bizonyítékul szolgálhatnak egyes politikusokat érintő eljárásokban - írta pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva szerdai számában a Magyar Nemzet a volt titkosszolgálati vezetők elleni eljárás kapcsán, de a lap nem nevezte meg pontosan, hogy melyik eljárásokról lehet szó.
Délután fél négykor kezdődik Laborc Sándor tárgyalása a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsán, amely várhatóan kedden dönt a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatójának előzetes letartóztatásáról - erről Laborc Sándor ügyvédje nyilatkozott újságíróknak.
A volt titkosszolgálati vezetők és a volt titokminiszter ügyének szakmai ügynek kellene lennie; valamennyi találgatás "vakvágány" - mondta Zamecsnik Péter, Laborc Sándor ügyvédje a Tv2 reggeli műsorában.
Bűnpártolással gyanúsítja a katonai ügyészség Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját elődje, a kémkedéssel meggyanúsított Galambos Lajos ügyében - írta hétfői számában a Népszabadság és a Magyar Hírlap.