szerző:
MTI/Magyar Nemzet

A Magyar Nemzet értesülése szerint kedden ismét kihallgatásra vezetik az előzetes letartóztatásban lévő Galambos Lajost, a polgári elhárítás korábbi vezetőjét, akit a kémbotrányban államellenes bűncselekmény elkövetésével gyanúsított meg a katonai ügyészség.

A Magyar Nemzet keddi számában megjelent cikk szerint a nyugalmazott tábornokot délután hallgatja meg a Budapesti Katonai Ügyészség, és az sem kizárt, hogy az eddig négy gyanúsítottat felvonultató eljárásban ezen a héten további szembesítésekre is sor kerül.

Legkésőbb csütörtökig az is eldől, hogy előzetes letartóztatásban marad-e az ügyben egy hónapja meggyanúsított Püski László, az eljárás során felbukkant orosz hátterű biztonsági cég tulajdonosa, akivel szemben a kényszerintézkedést július 4-én harminc napra rendelték el.

A következő két hét során a Fővárosi Bíróság határoz arról is, hogy előzetesben marad-e Galambos Lajos, akinek ügyvédje a július 14-től fogva tartott gyanúsított szabadlábra helyezését indítványozta.

A napilap arról is ír, hogy a Legfőbb Ügyészség a Budapesti Katonai Ügyészségnek továbbította azt a vizsgálatot kérő levelet, amelyet Vadai Ágnes, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke küldött Polt Péter legfőbb ügyésznek. Az MSZP-s képviselő azzal fordult Polt Péterhez, hogy vizsgálja ki, sértettek-e államtitkot a kémbotránnyal összefüggésben napvilágra került adatok.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A Takarék-vezér vette át Mészáros Lőrinc helyét egy Felcsúthoz köthető cégben

A Takarék-vezér vette át Mészáros Lőrinc helyét egy Felcsúthoz köthető cégben

Öngyilkossági járvány: egyre kevésbé nagyvárosi deviancia

Öngyilkossági járvány: egyre kevésbé nagyvárosi deviancia

Egy törvénymódosítás miatt megint bizonytalan, mikor lesz Brexit

Egy törvénymódosítás miatt megint bizonytalan, mikor lesz Brexit

A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

A németek többsége elégedetlen a kormány teljesítményével

A győri rendőrök biztosan nem nyomoznak a Borkai-ügyben

A győri rendőrök biztosan nem nyomoznak a Borkai-ügyben

Lejárt a gyes, ráért politizálni, most pedig polgármester lesz, nem is akárhol

Lejárt a gyes, ráért politizálni, most pedig polgármester lesz, nem is akárhol