Nagy a káosz a dél-balatoni vasútvonalon
Jelentős késéssel közlekednek a vonatok a dél-balatoni vonalon - közölte a Mávinform.
Jelentős késéssel közlekednek a vonatok a dél-balatoni vonalon - közölte a Mávinform.
Újabb projektet ért el a németországi nagyberuházások sorsa: a stuttgarti főpályaudvar, az új berlini nemzetközi repülőtér és a hamburgi koncertközpont után a berlini Múzeum-sziget rekonstrukciójáról is kiderült, hogy a tervezettnél több pénzbe kerül és csúszik a befejezése.
A havazás ellenére már csak 5-10 perc késéssel kell számolniuk az utasoknak az ország középső és északkeleti részén közlekedő vonatoknál - közölte a Mávinform szerda délelőtt.
A havazás miatt késésekre kell készülniük a Budapest-Veresegyház-Vác vonalon utazóknak - közölte a Mávinform szerda reggel.
A havazás és az erős szél miatt több vonalon nehezebb átállítani a váltókat, emiatt fennakadások vannak a vasúti közlekedésben. Húsz-huszonöt perces késéssel közlekednek a vonatok Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyében - közölték a Mávinformtól péntek reggel.
Keresztülment egy síneken hagyott biciklin a Vác felé haladó vonat pénteken kora este Őrbottyánnál, a baleset miatt kisebb késések voltak a Budapest-Vácrátót-Vác vonalon.
Felháborítónak tartja a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), hogy eddig nem ismerte el kártérítési felelősségét a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér pénteki bezárása miatt - tájékoztatta a szövetség szombaton az MTI-t.
Szombat délután az érkező és az induló járatok többsége is legfeljebb félórás késéssel közlekedik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Budapest Airport járatinformációi szerint.
Több vonalon késnek a buszok Budapesten, mert a jeges utak miatt lelassultak a járművek. A közterület-fenntartói gépei tisztítják az utakat, de fennakadás még lehet.
Gázolás miatt két vasútvonalon, Debrecen és Szeged felé is késnek a vonatok – közölte a Mávinform.
Mindkét vágányon járnak már a vonatok Rákoshegy és Maglód között, miután elvontatták onnan a délelőtt kiégett vasúti kocsit. A menetrend szerinti közlekedés estére helyreállhat - közölte a Mávinform.
Tizenöt-húsz perces késéssel járnak a vonatok a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon, mert Tatabánya és Szárliget között elgázolt egy embert vasárnap délelőtt a Savaria InterCity - közölte a Mávinform.
Robbanószerkezetet találtak kedden a déli órákban, a kelenföldi vasútállomás pályaépítési munkálatai során, ezért Kelenföld és Háros között nem közlekednek a vonatok.
Felsővezeték-szakadás miatt 35-50 perc késésre kell számítani péntek este a Budapest-Hatvan-Miskolc és a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon - közölte a Máviform sajtóügyeletese.
Műszaki hiba miatt 15-20 percet késnek a vonatok a Budapest-Székesfehérvár vasútvonalon - közölte a Mávinform péntek délután.
Reggel fél 6-ra megjavították a zárlatos felsővezetéket, amely problémákat okozott hajnalban egyes kelet-magyarországi vonalakon.
Hosszabb menetidővel közlekednek a vonatok több dunántúli vonalon az ország nyugati részén átvonuló vihar miatt - tájékoztatta a Mávinform vasárnap este az MTI-t.
Egy felmérés szerint az amerikai munkavállalók 16 százaléka legalább hetente egyszer elkésik a munkahelyéről, 8 százalékuknak pedig hetente kétszer okoz gondot a pontosság.
Egy zárlatos mozdony miatt átlagosan 20 percet késhetnek a Nyugati pályaudvarról induló és az oda érkező vonatok délután. A Mávinform szerint késő délutánra állhat helyre a forgalom.
Áramellátási hiba miatt átlagosan 20-30 (esetenként 50-70) percet késnek a budapesti Nyugati pályaudvarra érkező és az onnan induló vonatok - tájékoztatta a Mávinform péntek este az MTI-t.