Kedden is késésekkel kell számolni az utasoknak a balatoni vonalon
Aki az elmúlt napokban vonattal akart lejutni a Balatonra, az jobban tette, hogy ha élelemmel és sok folyadékkal készült.
Aki az elmúlt napokban vonattal akart lejutni a Balatonra, az jobban tette, hogy ha élelemmel és sok folyadékkal készült.
Zürichből indult a Condor nevű légitársaság egyik járata, és oda is tért vissza több mint egy nap után.
A kormányzati elvonások miatti tiltakozás jeléül pénteken 10 percre leállt a főváros tömegközlekedése, a MÁV viszont váltóhibával küzdött.
Június 1-től a 20 percnél nagyobb késések után visszafizeti a MÁV a jegyár felét, de a legtöbb utasnak lesz tennivalója ilyenkor, hogy megkapja a pénzét. Összegyűjtöttük, kinek mi a feladata.
Gianni Infantino részt vett Donald Trump közel-keleti látogatásán, ezért nem ért oda időben a paraguayi kongresszusra.
Nyúlfarknyi bejegyzésben közölte a Rockstar Games, hogy minimum fél évvel később érkezik a Grand Theft Auto VI, mint az eddig várható volt. De legalább már tudni, hogy pontosan mikor.
Az ország 15 legfontosabb vasútvonala közül 4-ben jött össze 90 százalék fölötti pontossági arány.
Kétszer is összehozta ezt a bravúrt, de néhány hónap pihenő után visszatér a képernyőre, már hétfőn látható lesz.
Vasárnap kora délután ismeretlen személy bombafenyegetésről tett bejelentést a rendőrségnél.
Az iOS 18 egyik legfontosabb újítása lett volna a sokkal többre képes Siri, ám most már biztos, hogy legjobb esetben is csak az iOS 19 fedélzetén fut majd be a megújult asszisztens.
Egy szakíró szerint csak az iOS 20-ban debütálhat a teljesen megújult, ChatGPT-szerű Siri. A jelek szerint az Apple küzd a mesterséges intelligenciája fejlesztésével és kiadásával.
A Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon 30-60 perccel hosszabb menetidőre kell számítani, biztosítóberendezési hiba miatt.
A mozdony hajnalban gyulladt ki, fél 9-re állt helyre a forgalom.
Ennyi még nem volt, még az új módszertan 2018-as bevezetése óta sem.
Legalább öt és fél órányi késést szedtek össze a vonatok egyetlen délelőtt alatt.
A közlekedési miniszter azt mondta, maga is kíváncsi arra, mennyi pénzt kell majd visszafizetni a 20 percen túli késések után.
Annyira megsokasodtak a bajok a győri vasútvonalon a felújítás után, hogy a második helyre jött fel, de a legtöbb gondot összeszedő magyar vonal így is ugyanaz lett, mint amely öt éve minden évben. A csúcskésést az a vonat hozta össze, amely Budapestről kilenc és fél óra alatt ért el Ausztriába, de a listánkból az is kiderül, hogy a havazás vagy épp a nyári hőség mennyire viselte meg a vasutat. Ahogy az is, van-e egyáltalán olyan vonal, ahol tökéletes volt a szolgáltatás.
A Déli pályaudvarról Győrbe induló vonat a tatai állomás után rongálta meg a felsővezetéket, Tatabánya és Almásfüzitő között szünetel a forgalom.
Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.
Ismét nehezen indult a hét a MÁV-nál.