Szomorú vasárnap vár a hölgyekre
Álommeccsek az európai futballtopligákban
Iniesta és Messi nélkül nem isteni a Barcelona, Agüero öt gólt szerzett
hvg.hu
A békéscsabai labdarúgóklub elnöke azt követően mondott le, hogy a csapat megnyerte legutóbbi mérkőzését a Videoton ellen. Kovács Mihály elmondása szerint elvégezte feladatát.
hvg.hu
Az 1978-as, argentin világajnokság óta nem volt rá példa, hogy négy hét alatt lezavarják a tornát. A nyitómeccs meglepő módon egy hétfői napon, a döntő karácsony előtt egy héttel lesz.
hvg.hu
A lengyel futball jelenlegi legnagyobb csillaga Robert Lewandowski, aki kedden öt gólt rúgott a német Wolfsburgnak, két éve pedig négyet a spanyol Real Madridnak.
Nagy Gábor
A magyar válogatottnak a 2016-os labdarúgó Európa bajnokság selejtező meccsei közül egyik sem váltott ki annyi indulatot, mint a péntek esti, amikor a románokat fogadja. A Groupama Arénába a jegyek órák alatt fogytak el, és az úgynevezett ultrák nincsenek is ott a stadionban, ők a beléptetési szigorítások ellen tiltakozva inkább a Népligetben követik kivetítőn a meccset, de előtte már összecsaptak a rendőrökkel, és a Keletinél táborozó menekültekre is rátámadtak. Kövesse a mérkőzést, illetve az előtte, alatta, utána a városban történteket a hvg.hu percről percre tudósításában.
hvg.hu
A románok keretében folyamatosan játszó játékosok juthatnak szerephez a pénteki Európa-bajnoki selejtezőn, míg a magyar keret kulcsjátékosai meccshiánnyal vagy sérüléssel bajlódnak.
hvg.hu
hvg.hu
nso.hu
Az előző szezonban ötödik, házigazda Tottenham Hotspur gól nélküli döntetlent játszott az Evertonnal az angol labdarúgó Premier League negyedik fordulójának szombati játéknapján.
MTI
Döntetlent játszott a Manchester United, a Bournemouth megszerezte első élvonalbeli sikerét.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A 9. mádospercben hátrányba került, egyik játékosát kiállították, 11-est ítéltek ellene, mégis győzött a címvédő német bajnok.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Kődobálás miatt szakadt félbe a Nikolics Nemanjával felálló lengyel Legia Warszawa albániai mérkőzése csütörtökön a labdarúgó-Európa Liga-selejtező 3. fordulójában.
MTI
A magyar labdarúgó-válogatott Portugáliával, Svájccal, Feröer-szigetekkel, Lettországgal és Andorrával szerepel azonos csoportban a 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezőjében. Egy csoportba sorsolták a franciákat és a spanyolokat, illetve a hollandokat és a franciákat.
MTI
Továbbra is százszázalékos a címvédő Egyesült Államok a labdarúgó Arany Kupában.
MTI
A máig felejthetetlen brazil–német meccs azóta is tart egy oldalon.
hvg.hu
Távozott a mexikói Queretaro labdarúgócsapatától Ronaldinho, az együttes brazil sztárja.
MTI
A szerb válogatott nyerte az U20-as labdarúgó-világbajnokságot, amelynek szombati döntőjében hosszabbításban legyőzte a brazil csapatot. A gólkirályi címért zajló versenyben Mervó Bence második lett öt találatával.
MTI
Stieber Zoltán 82. percben szerzett góljával Magyarország 1-0-ra legyőzte a finn válogatottat a helsinki Eb-selejtezőn. A győztes gólt Felcsúton is nagy öröm fogadta, ahol az Orbán Viktor háza melletti Pancho Arénában kivetítőkön nézték a meccset azok, akik az ott utána kezdődő Omega-koncertre érkeztek. Gera Zoltán megkapta a második sárga lapját, így nem játszhat majd a Románia elleni következő Eb-selejtezőn.
hvg.hu