A francia lap azt írja, a kormányon annyira nagynak tűnik a nyomás, hogy eddig politikailag tétlen csoportok is most érezték meg: tenniük kell valamit.
A nemzetközi sajtóban továbbra is téma a magyarországi belpolitikai botrány, több lap, többek közt a Libération és a Frankfurter Allgemeine Zeitung is a helyzet eszkalálódásáról beszél. A Die Welt, a Der Standard, a Wall Street Journal, a Politico és a Financial Times is az Egyesült Államok világpolitikai szerepvállalását elemzi, aktuálisan az Ukrajnának nyújtandó támogatás és Donald Trump NATO-ra vonatkozó kijelentései tükrében. Az EUobserver a lengyelországi helyzetről tudósít. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Ha Orbán kihívói nem tudnak élni egy ekkora lehetőséggel, az felveti annak kérdését, egyáltalán miért vannak – mondta a lapnak egy névtelenséget kérő ellenzéki politikus.
A magyar belpolitikai botránnyal foglalkozik többek közt a Der Standard, az AP, a Bloomberg és a Die Presse is. Újabb pártok utasítják el, hogy belépjen az Európai Konzervatívok és Reformerek csoportjába a Fidesz, írja az Euractiv. Az antifa-ügyről tudósít a Spiegel. A Frankfurter Rundschau szerint Németországban felzúdulást váltott ki, hogy egy nyári tehetséggondozó táborba meghívták az MCC két német prominensét. Paul Krugman az amerikai belpolitikai helyzetet elemzi a New York Timesban. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
A BBC, a Süddeutsche Zeitung és a Politico és a Die Presse is ír a kegyelembotrány fejleményeiről. Az osztrák lap egy másik cikke szerint orbánizmushoz vezet, ha az osztrák Szabadságpárt végigviszi programját. A Le Figaro a budapesti kitörés napjáról számol be. A Times az ukrajnai belpolitikai eseményekkel, többek közt a főparancsnok leváltásával foglalkozik. A Wall Street Journal Donald Trumpnak a NATO-val összefüggő nyilatkozatára reagál. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Orbán szerint nem állja meg a helyét az az állítás, hogy az ukránok Európát védenék, hiszen nem nyújtanak semmiféle pótlólagos biztonságot a kontinens nyugati felének. A miniszterelnök ezt a volt osztrák kancellárral, Wolfgang Schüssellel folytatott beszélgetésben mondta, ahol további európai- és világpolitikai kérdéseket is érintett.
A New York Times, a Bloomberg, a Neue Zürcher Zeitung és a Der Standard is a magyar belpolitikai botrányt elemzi. A Le Figaro a Magyarországot is érintő Tucker Carlson-Putyin-interjút tárgyalja. Az amerikai választások esélyeit elemzi a New York Times egy másik írása. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Jönnek fel a nacionalista-populista pártok, így még több súrlódás várható. Európának már most meg kell kezdenie, hogy felkészüljön rá, mutat rá a Bloomberg szerkesztőségi véleménye.
A tekintélyuralommal próbálkozik a szlovák kormányfő, írja a Le Figaro. A Politico szerint Ausztria alvajáróként halad a szélsőjobb győzelme felé. Itt az ideje, hogy hogy Európa megszervezze a saját védelmét, írja a Die Welt szerzője, és ezzel a kérdéssel foglalkozik a Profil cikke is. A lengyelországi helyzetről ír az Economist. Tucker Carlson Putyin-interjúját tárgyalja a New York Times. A Reuters a magyarországi antifaper olasz vádlottjáról ír. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Az olasz kormányfő megerősítette a róla alkotott képet: olyasvalaki, aki fontos szerepet tölthet be az európai politika legfelső szintjén, írja a lap római tudósítója.
A Taylor Swift körüli hullámverések közéleti aspektusaival foglalkozik az Economist. A magyar kormány és az EU közötti, a szuverenitásvédelmi törvény mentén kibontakozott újabb összezördülésről ír a Financial Times, a New York Times és a Die Presse. A holland választások jobboldali-populista győztese két hét elteltével sehol sem tart a kormányalakítással – írja a Der Standard. A Süddeutsche Zeitung szerzője szerint Joe Biden van hivatalban, de Donald Trump kormányoz. Az izraeli helyzettel foglalkozik a The Guardian. Joe Biden nem szeretne súlyos válságot, ám helyre kell állítania Amerika tekintélyét az Iránnal kirobbant konfliktusban – írja a Bloomberg. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.