Európa biztonságára Oroszország jelenti a legnagyobb veszélyt, nem biztos, hogy Amerika a tekintélyuralom felé tart, de biztosan vannak olyanok Trump környékén, akik elfoglalnák az államot – mondta egyebek közt az amerikai újságíró-történész a Die Weltnek.
Fareed Zakaria úgy ítéli meg, hogy a hidegháború óta nem élt át ennyire veszélyes időszakot a világ. Josef Joffe volt harvardi politológus szerint Ukrajna és a Közel-Kelet példája is megerősíti, hogy a második világháború óta az atomhatalmak jobbnak látják helyettesítő háborúkat vívni. Nagyon veszélyes helyzet kialakulását jósolja a Közel-Keleten Max Hastings, a Daily Telegraph volt főszerkesztője. Nemzetközi lapszemle.
Oroszország és a háború miatt jelentéktelenségbe süpped a Visegrádi Csoport, már szó sincs a korábbi egységről és határozottságról, átalakulóban vannak a szövetségesi viszonyok a térségben.
A populistákkal az a baj, hogy reálisak az általuk megjelölt problémák, de a válaszaik már veszedelmesek, ugyanakkor látni kell azt is, hogy a nyugati demokráciákkal valami komoly gond van, mondja Rene Cuperus politikatörténész, a holland kormány tanácsadója az osztrák Kuriernek adott interjúban.
Az MSNBC szerint Donald Trumpot baljós kapcsolat fűzi egy sor politikushoz. Az európai politikai mainstream lebénul attól a lehetőségtől, hogy Trumpból ismét elnök lehet, írja az Economist. A német uniópártok EP-s delegációvezetője szerint Orbán Viktor egyértelműen kijelentkezett az Európa-barát vezetők sorából. A Mol egyéves késésben van, hogy százhalombattai és pozsonyi finomítója teljes egészében képes legyen nem orosz olajat is feldolgozni, írja a Reuters. Ukrajnában még nem sikerült tisztázni, hogy mi számítana győzelemnek, állítja Joseph Nye, a Harvard professzor emeritusa. Tegyük fel, Izrael legyőzi a Hezbollahot, a Hamászt és Iránt, de mi lesz utána, kérdi Max Boot a Washington Postban. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Magyarország gazdaságilag leszakadt, és aki kezdeni akar valamit az életével, anélkül, hogy behódolna a Fidesznek, az elmegy. Lehet akármilyen magabiztos a miniszterelnök, az uniós statisztikák azt bizonyítják, hogy Magyarország hanyatlik – fejti ki Brüsszelből a lap újságírója, Oliver Grimm.
Az EU válaszúthoz érkezett, mert az alapjait kezdik ki az antidemokratikus erők, viszont van eszköz ennek a megállítására, írja Alejandro Tauber, a lap kiadója.
Nem meglepő módon a tegnapi európai parlamenti vita áll az európai sajtó fókuszában. A Der Standard szerint „kőkemény leszámolás zajlott Orbán Viktor politikájával”. Hatvanpusztáról mint a Magyarországot uraló klán vagyonának középpontjáról tudósít a Le Figaro. Pintér Sándor tevékenységével foglalkozik a FAZ. Egy amerikai jobboldali elemző szerint az USA budapesti nagykövete túllépi a hatáskörét. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Hiába az Európai Bizottság elnökének kemény kritikája, a magyar miniszterelnöknek az számít, hogy az EU többi 26 állam- és kormányfője hogyan ítéli meg. Mivel ők nem egységesek, keményen meg sem tudják büntetni Orbánt, és mindig marad mozgástere.
A Német Marshall Alapítvány szakértője arról ír az EUobserveren, hogy az Unió átmenetileg próbált kemény lenni a magyar miniszterelnökkel, de azután gyorsan feladta. Hegedűs Dániel szerint a Bizottság megalkuvó a szuverenitásvédelmi törvény ügyében.
A Die Welt, a Le Figaro és a Die Presse is foglalkozik a tegnapi strasbourgi Orbán-sajtótájékoztatóval, valamint a mai EP-üléssel. Továbbra is a levegőben lóg, hogy a magyar kormány áldását adja-e az Ukrajnának folyósítandó kölcsönre, írja az Euronews. A legnagyobb európai alapkezelő is szabadul a magyar állampapíroktól, adja hírül a Bloomberg. Új választóvonal alakul ki a republikánusok soraiban, mert Trump és alelnökjelöltje követendő példának tartja a magyar modellt, így az MSNBC. A Die Presse értesülése szerint az EU nyugati határainak megerősítése csak tovább növelte az embercsempész bandák hatalmát a Nyugat-Balkánon. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Kivonulni az Európai Parlamentből várhatóan nem fognak a képviselők. De egyelőre még azt sem találták ki, hogyan fognak tiltakozni a magyar miniszterelnök ellen.
Trump és Musk azt állítják: a kisember, és főleg az „elfeledettek”, valamint a kisemmizettek nevében szólnak. Valamint azzal etetik az átlagszavazót, hogy sötét erők összeesküdnek ellenük. Többek közt ezeket fejti ki kommentárjában Tom Nichols, a haditengerészet akadémiájának volt tanára.
Többek között a Neue Zürcher Zeitung, az Independent, a The Daily Telegraph, a Financial Times és a Bloomberg is értékeli a közel-keleti helyzetet. Az olasz miniszterelnök az utolsó pillanatban váratlanul visszalépett egy rágalmazási pertől, írja a The Times. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
Mi az oka a woke és nem woke, a jobboldali, baloldali és iszlamista antiszemitizmusnak? A legrövidebb és legpontosabb válasz: irigység. A Német Szövetségi Köztársaság profitálhat az új bevándorlási politikából – írja a Hamász tavaly október 7-i terrortámadásának évfordulójához időzített hosszú véleménycikkében az Axel Springer médiavállalat vezérigazgatója a kiadó lapjában, a Die Weltben.
A Frankfurter Allgemeine Zeitungnak nyilatkozó Pulitzer-díjas amerikai újságíró szerint semmi ok a kétségbeesésre, noha tény, hogy az autokraták hálózata fenyegeti a demokráciát.
A gazdaságilag, katonailag erős Lengyelország jelenti Európa új szívét, jelenti ki a Times elemzője. Az EU-ban, a jelek szerint lejárt a német–francia tengely ideje, írja a Financial Times. A Guardian vezércikke szerint csakis egy palesztin állam létrehozása vezethet tartós békéhez a Közel-Keleten. A Wall Street Journal pedig úgy látja, a valódi közel-keleti béketerv a Hamász és az iráni tengely legyőzése. Vlagyimir Putyinnak egyre több a problémája Ukrajnában, viszont segítséget jelent számára, hogy az európai politikában egyre hangsúlyosabbak a populista-szélsőjobboldali pártok, írja a Times szerzője.
David Ignatius szerint a rengeteg halott árán is csak a régi paradigma igazolódott be, hogy a zsidó állam képes szétverni az ellenfeleit. Egészen addig, amíg nem jön az újabb forduló.