Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#lefejezes

MTI Világ

Lefejeztek egy polgármesterjelöltet Mexikóban

Elraboltak és lefejeztek egy polgármesterjelölt nőt Mexikó egyik délnyugati szövetségi államában, ahol egy tavalyi tömeggyilkosság Enrique Pena Nieto elnök kormányzatának legnagyobb válságát robbantotta ki.

MTI Világ

Másolni kezdték az Iszlám Állam lefejezéseit, új videó jött

Két lefejezett túszt ábrázoló, az Iszlám Állam (IÁ) közel-keleti dzsihadista csoport propagandáját idéző videofelvételt tett közzé hétfőn az interneten a nigériai Boko Haram szélsőséges szervezet - jelentette az iszlamista radikálisok online tevékenységét figyelő Site című portál.

MTI Világ

Menekülnek az egyiptomiak Líbiából

Mintegy húszezer egyiptomi hagyta el Líbiát azóta, hogy az Iszlám Állam fegyveresei egyiptomi keresztényeket fejeztek le és az erről készített videófelvételt feltették az internetre.

MTI Világ

Még a Hamász is elítélte az Iszlám Állam újabb rémtettét

A palesztin radikális szervezet közleménye szerint a "borzalmas bűncselekmény beszennyezi az iszlámot" azáltal, hogy ellentmond egyik alapelvének, a toleranciának, és azáltal, hogy megrontja a viszonyt a muzulmán és a keresztény arabok között. A líbiai Iszlám Állam vasárnap este hozott nyilvánosságra egy videót 21 kopt kersztény ember lefejezéséről.

MTI Világ

Amerikai foglya kivégzésével fenyeget az al-Kaida

Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni szárnya amerikai foglyának kivégzésével fenyegeti Washingtont – adta hírül csütörtökön a SITE nevű amerikai hírszerző csoport, amely terroristák megfigyelésével foglalkozik.

MTI Világ

ENSZ BT: az Iszlám Államot le kell győzni

Éles hangú nyilatkozatban elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet lefejezte Peter Kassig amerikai állampolgárt. A testület egyúttal megerősítette azt az álláspontját, hogy a dzsihadista lázadócsoport ellen fegyveresen fel kell lépni és le kell győzni.

MTI Világ

Egy francia is részt vehetett a segélymunkás lefejezésében

Nagy a valószínűsége, hogy egy francia állampolgár közvetlenül részt vett Peter Kassig amerikai segélymunkás lefejezésében, akit az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ölt meg - jelentett be hétfőn Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.

1 2 3 4 5 6 7
Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Skizofrén élménygép: teszten a finoman kemény Mercedes-AMG CLE 53 sportkupé

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Ukrajna ratifikálta az amerikai ásványkincsszerződést

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Lendvai Ildikó: Gyurcsány Ferenc felszabadította a választóit

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Al-Jazeera-vendégkommentár: Kelet-Európa Trumpra fogad – de ez sokba kerülhet neki

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Zefirelli legendás Metropolitan-rendezésének Turandotja lép fel a Müpában

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

Lesből támadó halál – megedzhetjük-e a szívünket, amikor sportolunk?

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

55 Mol-kútnál lesz MBH-bankautomata

A címlapról ajánljuk