A nyílt utcán fejeztek le egy nőt Mekkában

Sokkoló videó került fel az internetre egy Szaúd-Arábiában a nyílt utcán végrehajtott kivégzésről.

  • hvg.hu hvg.hu
A nyílt utcán fejeztek le egy nőt Mekkában

A szaúdi rendőrök kirángatták az út közepére, majd egy járdaszigeten egy hóhér lefejezte azt a burmai nőt, akit hétéves nevelt gyerekének szexuális bántalmazásával és megölésével vádoltak.

Az eset Mekkában történt, a róla készült videót a Youtube már törölte, azon az látszik, hogy egy lepelbe burkolt, vélhetően összekötözött alak térdel az út mellett, miközben rendőrök fogják a hajánál és próbálják úgy fordítani, hogy egy fehér ruhás hóhér számára minél jobban hozzáférhetővé tegyék a lefejezéshez. A nő közben a hírek szerint azt kiáltozza, hogy "nem én tettem, nem én öltem meg". A hóhér végül háromszor sújt le, és még épp csak elkezdi a kardját törölgetni, amikor már megindul az úton az autó forgalom. 

Az Independent idézi Mohamed al-Szaedi emberi jogi aktivistát, aki elmondta, hogy a lefejezést két módon szokták végrehajtani, ezek közül az egyik esetben fájdalomcsillapítót használnak, hogy a kínokat csökkentsék, ennél a Laila Bint Abdul Muttalib Basim nevű nőnél viszont nem alkalmaztak ilyen injekciót, hogy minél fájdalmasabb legyen a kivégzés.

A szaúdi belügy szerint a lefejezés a nő által elkövetett bűncselekmény súlyossága miatt volt indokolt. A királyságban idén már hét lefejezéses kivégzést hajtottak végre. Tavaly 87-es, azelőtt 78-at hajtottak végre. És ez még a humánusabb eljárások közé tartozik, hiszen a golyó általi kivégzést és halálra kövezést is kiszabhatnak büntetésként a hatóságok. Szaúd-Arábiában halálbüntetés járhat a gyilkosságért, nemi erőszakért, fegyveres rablásért, házasságtörésért is.

Az egész világsajtót bejárta egy szaúdi fiatalember, Raif Badavi esete, akit 1000 korbácsütésre ítéltek, amelyet péntekenként 50 csapásonként hajtanak végre, és tíz évre börtönbe is csukják, mindezt azért, mert egy világi weboldalt hozott létre a vallás szerepének megvitatására, de megkorbácsolását éppen pénteken egészségügyi okokból elhalasztották. Zeid Raad al-Huszein, az ENSZ emberi jogi főbiztosa csütörtökön az ország uralkodóját, Abdallah bin Abdel-Azizt arra szólította fel, hogy az egyébként háromgyerekes fiatalembert részesítse kegyelemben.

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

MAGA-hasadás és Irak emléke készteti habozásra Trumpot Irán ügyében

Két héten belül dönt ígérete szerint Donald Trump amerikai elnök, hogy az USA beszáll-e az Izrael által indított Irán elleni háborúba. A hívei megosztottak, s még sokakban élénken él, hogy 2003-ban hazugságokra alapozva támadták meg Irakot, ahol gyors győzelem helyett a kilenc évi kínlódás temérdek halottat, irdatlan költséget és egy terroristafészekké vált, szétesett országot eredményezett.