Rozsdás karddal fejezett le két meleg férfit az Iszlám Állam
Az iraki Ninivében tartott nyilvános lefejezésről fotókat tett közzé az Iszlám Állam. Két férfit vélt homoszexualitásuk miatt végeztek ki, a harmadikat istenkáromlás vádjával.
Az iraki Ninivében tartott nyilvános lefejezésről fotókat tett közzé az Iszlám Állam. Két férfit vélt homoszexualitásuk miatt végeztek ki, a harmadikat istenkáromlás vádjával.
Két lefejezett túszt ábrázoló, az Iszlám Állam (IÁ) közel-keleti dzsihadista csoport propagandáját idéző videofelvételt tett közzé hétfőn az interneten a nigériai Boko Haram szélsőséges szervezet - jelentette az iszlamista radikálisok online tevékenységét figyelő Site című portál.
Felfedték a kilétét annak az iszlamista fegyveresnek, aki az Iszlám Állam több lefejezős videóján feltűnt, és saját kezűleg fejezte le James Foley amerikai újságírót. A férfi brit állampolgár, Nyugat-Londonban élt.
Mintegy húszezer egyiptomi hagyta el Líbiát azóta, hogy az Iszlám Állam fegyveresei egyiptomi keresztényeket fejeztek le és az erről készített videófelvételt feltették az internetre.
A palesztin radikális szervezet közleménye szerint a "borzalmas bűncselekmény beszennyezi az iszlámot" azáltal, hogy ellentmond egyik alapelvének, a toleranciának, és azáltal, hogy megrontja a viszonyt a muzulmán és a keresztény arabok között. A líbiai Iszlám Állam vasárnap este hozott nyilvánosságra egy videót 21 kopt kersztény ember lefejezéséről.
Megtorlást helyezett kilátásba az egyiptomi elnök a Líbiában fogvatartott 21 kopt keresztény túsz lefejezése miatt.
Az IÁ líbiai ága a múlt hónap elején jelentette be, hogy foglyul ejtett húsz egyiptomi keresztényt. Most a lefejezésükkel fenyegetnek.
Tizenhárom őrt és olajipari munkást öltek meg vélhetően iszlamista fegyveresek egy líbiai olajmező elleni támadásban - közölték helyi biztonsági erők szerdán.
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet állítólag lefejezte a fogságában lévő japán újságírót, Goto Kendzsit.
A japán kormányfő hitelesnek tartja az Iszlám Állam (IÁ) által túszul ejtett két honfitársa egyikének lefejezéséről szóló szombati üzenetet.
Sokkoló videó került fel az internetre egy Szaúd-Arábiában a nyílt utcán végrehajtott kivégzésről.
Lefejeztek egy pakisztáni katonát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorcsoport helyi hívei, miután hűséget fogadtak a Közel-Keleten előrenyomuló szervezet vezetőjének.
Két tunéziai újságírót ölt meg Líbiában, Szíriában pedig lefejezett egy imámot az Iszlám Állam dzsihadista szervezet csütörtöki közlések szerint.
Az algériai hadsereg megölte annak a helyi terrorcsoportnak a vezetőjét, amely szeptemberben elrabolt és lefejezett egy francia turistát.
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet jemeni szárnya amerikai foglyának kivégzésével fenyegeti Washingtont – adta hírül csütörtökön a SITE nevű amerikai hírszerző csoport, amely terroristák megfigyelésével foglalkozik.
Terrorcselekmény előkészítése miatt emeltek vádat csütörtökön Londonban három fiatal muszlim férfi ellen, akik feltehetően emberrablásra és foglyuk lefejezésére készültek.
Éles hangú nyilatkozatban elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa kedden, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet lefejezte Peter Kassig amerikai állampolgárt. A testület egyúttal megerősítette azt az álláspontját, hogy a dzsihadista lázadócsoport ellen fegyveresen fel kell lépni és le kell győzni.
Nagy a valószínűsége, hogy egy francia állampolgár közvetlenül részt vett Peter Kassig amerikai segélymunkás lefejezésében, akit az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ölt meg - jelentett be hétfőn Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
Videót tett közzé az Iszlám Állam egy elrabolt amerikai segélymunkás, Peter Kassig és tizenöt szíriai fogoly kivégzéséről.
Az Iszlám Állam (IÁ) lefejezte és keresztre feszítette a szervezet egy sikasztással és lopással vádolt vezetőjét - adta hírül pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).