Letartóztatták Bolsonaro igazságügyi miniszterét
Amint hazatért Brazíliába Floridából, letartóztatták Anderson Torrest a brazíliavárosi kormányzati épületek megtámadásával összefüggésben.
Amint hazatért Brazíliába Floridából, letartóztatták Anderson Torrest a brazíliavárosi kormányzati épületek megtámadásával összefüggésben.
Nem nyugodott bele a válásba és többször is zaklatta volt feleségét és a gyerekeket, egy alkalommal törni-zúzni kezdett, majd felgyújtotta a tetőteret az a törteli férfi, akit most elfogtak a rendőrök.
Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök több szövetségesét is azzal gyanúsítják, hogy együttműködtek a hétvégi zavargások résztvevőivel. A katonai rendőrség volt parancsnokát letartóztatták, a volt igazságügyi miniszter ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Hiába fellebbeztek kedden letartóztatásuk, illetve vagyontárgyaik lefoglalása ellen az emberkereskedelemmel, nemi erőszakkal és szervezett bűnözői csoport létrehozásával gyanúsított, nőgyűlölő kijelentéseiről híres influenszer és az öccse.
A nőgyűlölő kijelentéseiről híres influenszer és az öccse tagadja, hogy szexuálisan kizsákmányolt volna nőket.
Hárman meghaltak, 18-an pedig kórházba kerültek, Joaqin Guzmán-t, vagyis a Köpcös fiát pedig Mexikóvárosba szállították.
Ovidio Guzmán őrizetbe vételét éjszakai erőszakhullám előzte meg az észak-mexikói Sinaloa állam Culiacán városában, amely a világ egyik leghírhedtebb drogkartelljének, a Sinaloának is székhelye.
A javaslat célja, hogy a végrehajtói kar vezetőire is alkalmazza a törvény azokat a követelményeket, amiknek a végrehajtók felvételekor meg kell felelni.
A férfit a gyilkosság helyszínén fogták el a rendőrök, beismerő vallomást tett.
Könnyebb sérülésekkel megúszta a zuhanást, de ittasan és bódult állapotban kétszer is megtámadta a rendőröket.
A lakásuk átkutatásakor azonban sem robbanószert, sem fegyvert nem találtak náluk.
Eva Kaili tagadja, hogy pénzt kapott Katartól azért cserébe, hogy befolyásolja az Európai Parlamentnek az Arab-(Perzsa-)öböl menti országgal kapcsolatos döntéseit.
A legfiatalabb tettes 13, a legidősebb 16 éves.