#LMP




Nagyon nem tetszik a 2011-es büdzsé terve az MSZP-nek és az LMP-nek

Az MSZP alternatív költségvetési javaslatot nyújt be az Országgyűlésnek, az LMP szerint a tervezett büdzsé fenntarthatatlan és igazságtalan. A Fidesz szerint a jövő évi költségvetés szakít a megszorításokkal, és a családok, a vállalkozások támogatását, a munkahelyteremtést helyezi középpontjába. Vitázott a parlament a 2011-es büdzséről.













LMP-demonstráció: "El a kezekkel az Alkotmánybíróságtól!"

Alkotmánybíróság (Ab) nem a jogászoknak kell, hanem az embereknek, a szegényeknek, akiknek nincs máshova fordulniuk, amikor a hatalom a gazdagok érdekeit érvényesíti - mondta Schiffer András, az LMP parlamenti frakcióvezetője szerdán Budapesten, a párt Alkotmánybíróság épülete előtt tartott demonstrációján.


"Gyurcsány tehetséges, csak túlmozgásos"

Kedden a Gyurcsány Ferenc elnökölte Demokratikus Koalíció tüntetett, szerdán a Lehet Más a Politika, november 27-én pedig a Magyar Szocialista Párt demonstrál a Fidesz hatalomkoncentrációja és az Alkotmánybíróság jogkörének megnyirbálása ellen. Az egy nem lenne több a háromnál? Erről kérdeztük a politikusokat.



3,6 milliárd forintot költ a pártokra az állam

Mintegy 3,6 milliárd forintot szán a kormány jövőre az országgyűlési választásokon legalább egy százalékot elért pártok és pártalapítványaik támogatására - derül ki a parlamenthez benyújtott költségvetési törvényjavaslatból.