MTI Kult

Ilyen gálaműsor még nem volt a Nemzetiben

A magyar kultúra napja alkalmából szervezték meg a nemzeti fenntartású intézmények közös gálaműsorát a Nemzeti Színházban, ahol Balog Zoltán díjakat adott át.

MTI Nagyítás

Fotó: Kölcsey-kéziratot mutattak be Debrecenben

Kölcsey Ferenc eredeti kéziratban őrzött végrendeletének részlete a debreceni Kölcsey Központban. A debreceni Déri Múzeum gyűjteményéből való kéziratot a magyar kultúra napja alkalmából mutatják be.

MTI Kult

Ma van a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja, ebből az alkalomból az ország számos pontján rendeznek ünnepi programokat, koncerteket, irodalmi esteket, kiállításokat, és adnak át elismeréseket.

MTI Kult

Fekete György: nemzeti kultúra kell a tehetségeknek

A kultúra nem örökölhető és nem az emberrel együtt született képesség, hanem minden generáció számára elsajátítandó, tanulással és neveléssel fejleszthető - emelte ki a magyar kultúra napja alkalmából tartott ünnepi beszédében Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke vasárnap este Budapesten, a Duna Palotában.

MTI Kult

Ma van a magyar kultúra napja

Az ország számos településén tartanak megemlékezéseket, adnak át díjakat, rendeznek koncerteket, irodalmi esteket és színházi előadásokat a magyar kultúra napján.

Kult

Magyar kultúra napja: ünnepi est a Duna Palotában

"Isten áldd meg a magyart!" címmel ünnepi gálaestet rendezett a Fidesz Kulturális Tagozatának Budapesti Elnöksége, a Németh László Kulturális Alapítvány és a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület a Magyar Kultúra Napja alkalmából vasárnap a Duna Palotában Budapesten.

MTI Kult

Magyar kultúra napja: öten kaptak Csemadok életműdíjat

Öten kapták meg a Csemadok szlovákiai magyar kulturális szervezet életműdíját vasárnap a magyar kultúra napja alkalmából Galántán rendezett országos emlékműsor keretében - közölte Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára.

MTI Kult

Sebestyén Márta kapta a Kölcsey-díjat

Sebestyén Márta énekművész kapta idén a Kölcsey Ferenc-emlékplakettet; az elismerést a magyar kultúra napja alkalmából megtartott ünnepi megemlékezésen adták át vasárnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekén.

MTI Kult

Bemutatták a közművelődési koncepciót, elindult a MaNDA TV

Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár a magyar kultúra napján, vasárnap ismertette az Országos közművelődési koncepciót a budapesti Mom Kulturális Központban. A Párbeszéd a magyar közművelődésért címmel tartott rendezvényen Szőcs Géza kulturális államtitkár elindította a MaNDA TV első adását, amely rendhagyó, online, kétnaponta jelentkező kulturális híradó lesz a jövőben.

MTI Kult

Hiller: kiszolgáltatott a kultúra

Hiller István, az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerint jelenleg a kultúra az egyik legkiszolgáltatottabb terület, mert az átlagosnál is súlyosabban érintették a kormány megszorító intézkedései.

1 2
Eredményt hirdettek Nyéstán, ahol autóval vitték a szavazókat a megismételt választáson is

Eredményt hirdettek Nyéstán, ahol autóval vitték a szavazókat a megismételt választáson is

Egyszerre érkezik a novemberi extrapénz a nyugdíjasoknak

Egyszerre érkezik a novemberi extrapénz a nyugdíjasoknak

A pusztító bozóttüzek miatt elmarad a rali-vb zárófutama

A pusztító bozóttüzek miatt elmarad a rali-vb zárófutama

Menekülnek a német cégek Kínából

Menekülnek a német cégek Kínából

Gyurcsány Ferenc YouTube-videókat fog gyártani

Gyurcsány Ferenc YouTube-videókat fog gyártani

Radar360: Mészáros változtat az energiapiacon, Gyurcsány youtuber lett

Radar360: Mészáros változtat az energiapiacon, Gyurcsány youtuber lett

Tavaly 541-en haltak meg kórházi fertőzés miatt

Tavaly 541-en haltak meg kórházi fertőzés miatt

Rengeteg nő életét mentheti meg a Microsoft mesterséges intelligenciája

Rengeteg nő életét mentheti meg a Microsoft mesterséges intelligenciája

Marad 400 forint felett a gázolaj literenkénti ára

Marad 400 forint felett a gázolaj literenkénti ára

Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar a 2Rule

Kína, Banglades, Törökország – Egyelőre nagyon nem magyar a 2Rule

A pusztító bozóttüzek miatt elmarad a rali-vb zárófutama

A pusztító bozóttüzek miatt elmarad a rali-vb zárófutama

A címlapról ajánljuk