#megszorítások 2012

Tallián Miklós Nyüzsi

A Münchhausen-csomag

Matolcsy György már a sokadik csomagot jelenti be, ennek ezúttal nincs különösebb neve, pedig nyugodtan elnevezhették volna mondjuk Münchhausen-csomagnak, mivel az állam a saját hajánál fogva próbálja kirángatni magát a bajtól. Szó szerint, hiszen például az államkincstár megadóztatásáról van szó, ahol lényegében a költségvetési szervek tartják a pénzüket.

D. Kovács Ildikó Gazdaság

Vészjelzésre sem ad az Orbán-kormány

A jövő évi költségvetésben feltüntetett másfél milliárdos elvonás 12-14 ezer szociálisan rászorult, súlyos fogyatékossággal élő személy ellátását veszélyezteti – tudtuk meg a szociális szférából érkező jelzések alapján. Pedig a Bajnai-kormány idején épp a szociális támogató ellátások alulfinanszírozottsága miatt vizionáltak nyomort és halottakat a jelenlegi kormánypártok. Az érintettek fel vannak háborodva, és a minisztériumtól várnak segítséget.

hvg.hu Gazdaság

A hét, amikor a kormány letért a Matolcsy-féle útról

Benyújtotta a kormány a parlamentnek a 2012-es költségvetési törvényjavaslatot. Ezen kívül csütörtökön megkezdődött a devizahitelesek limitált végtörlesztéses időszaka és az Európai Bíróság is a héten döntött arról, hogy Magyarország jogtalanul vetette ki a telekommunikációs különadót. A héten döntött az Európai Bizottság a Tobin-adó bevezetéséről, az Európai Parlament pedig elfogadta a magyar EU-elnökség idején előkészített hatos csomagot, ami a közös gazdasági kormányzás irányába tett fontos lépés. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu Itthon

A Fideszben sem értik, miről beszélt Szijjártó Péter

A Fidesz oktatáspolitikusai között is értetlenkedés fogadta Szijjártó Péter szavait. Orbán Viktor szóvivője szerint az oktatást azért kell átalakítani, mert egyike azon "nagy rendszereknek, amelyek folyamatosan újratermelik az államadósságot". Az ellenzék úgy véli, jövőre folytatódni fog az idén megindult forráskivonás az ágazatból.

„Mostanra kiderült, hogy a gyógyszeripar számára is válság a világjárvány"

„Mostanra kiderült, hogy a gyógyszeripar számára is válság a világjárvány"

Tudásközpontot gründolt a volt államtitkár és a főosztályvezető

Tudásközpontot gründolt a volt államtitkár és a főosztályvezető

Koponyák, fogak, csontok – rendkívüli felfedezés egy Rómához közeli barlangban

Koponyák, fogak, csontok – rendkívüli felfedezés egy Rómához közeli barlangban

Egymilliárd eurónál is nagyobb a BioNTech nyeresége

Egymilliárd eurónál is nagyobb a BioNTech nyeresége

Ötven fölé emelkedett a kabuli iskolánál történt robbantás áldozatainak száma

Ötven fölé emelkedett a kabuli iskolánál történt robbantás áldozatainak száma

Karácsony: Orbán angolja alighanem jobb, mint az enyém

Karácsony: Orbán angolja alighanem jobb, mint az enyém

Merkely: A harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek

Merkely: A harmadik hullám leszálló ágában is vannak figyelmeztető jelek

Jeszenszky Géza: Nem a síelés veszélyes a természetre

Jeszenszky Géza: Nem a síelés veszélyes a természetre

A címlapról ajánljuk