#menekültek

Visszafordították Szlovéniába a migránsokat az osztrákok

A menedékkérők vonattal utaztak Karintia irányába, beutazásukat az osztrák rendőrség utasította vissza, és a szlovén hatóságok gondoskodtak visszaszállításukról a szlovéniai Jesenice városnál. Rajtuk kívül további migránsok Ausztriába történő beutazását is megtagadták kedden, ők szintén vonattal érkeztek a határhoz.



Idén már 193 ezer embert küldtek haza a németek

Idén szeptember végéig már 193 ezer 500 embert köteleztek Németország elhagyására. A németek most szigorítják a kitoloncolás szabályait, például megnézik, hogyan csökkenthetik az eredetileg elutasított, de valamilyen ok miatt mégis befogadott menedékkérők számát.






Megszavazták: katonák is védik majd Szlovénia határait

A szlovén parlament szerda hajnalig tartó, több mint ötórás vita után felhatalmazta a hadsereget arra, hogy segítséget nyújtson a rendőrségnek az ország határainak megvédésében. A képviselők az ehhez szükséges kétharmados többséggel módosították a honvédelmi törvényt, és újabb hatáskörökkel ruházták fel a hadsereget a menekültválság idejére, de legfeljebb három hónapra. Ez az időtartam szükség esetén meghosszabbítható.






Horvátország beengedett néhány ezer migránst Szerbiából

A horvát hatóságok valószínűleg azért nyitották meg az átkelőt, és engedtek be mindenkit, mert kiürült az opatováci befogadóközpont. Miután a migránsok átléptek Horvátországba, a hatóságok visszahelyezték a kerítéseket, és már nem engedték be azt a néhány száz főt, aki délben ért a helyszínre Presevóból. Őket várhatóan ismét kisebb csoportokban engedik majd be.



Várakozás a senkiföldjén

Várakoznak. Várakoznak. Átengedik őket. Lezárják a határt. Visszafordulnának, de lezárják a visszafelé vezető utat is. Várnak. Esik az eső. Várnak. Jön egy busz. Tovább viszik őket. Várnak. Esik az eső. - Menekülthelyzet a horvát-szlovén és a szerb-horvát határon.