#Microsoft

Ismét ő a világ leggazdagabb embere

Hat éve taszították le az élről, de a Microsoft-részvények erősödése miatt az IT-iparágban még mindig az egyik legmeghatározó szereplőnek számító Bill Gates jelenleg újra a világ leggazdagabb embere.



Belehallgatnak a Skype-beszélgetéseinkbe

Egy német lap szerint a Microsoft beleolvas a Skype-on keresztül zajló beszélgetésekbe, de annyira, hogy még az ott megadott – más szolgáltatásokhoz való – felhasználóneveket és jelszavakat is megfigyelik és használják.


Nagy változások a magyar Microsoftnál

Erkel Eszter, a Microsoft Magyarországnál 2010 óta dolgozó pénzügyi szakember 2013 áprilisától immáron pénzügyi igazgatóként felügyeli a vállalat anyagi helyzetét, míg Bábel Gabriella, aki több mint 12 éve erősíti a nemzetközi szoftvercéget, június elsejétől a fogyasztói szegmensért felelős üzletág vezetőjeként tevékenykedik majd.


Lassulóban a Windows Phone

Megállni látszik a fejlesztők lendülete, egyre kevesebb új alkalmazást küldenek be a Windows Phone alkalmazásboltjába.


Windows 8: bukás a szomszéd mosógépe?

A Windows 8 operációs rendszer néhány fontos újítását vonja majd vissza a Microsoft az immár hivatalosan is nyáron érkező új Windows-verzióban. A szoftvercég vezetői által megtanulhatónak tartott operációs rendszerhez az elemzők szerint a felhasználók nem annyira szeretnének hozzászokni.


Beismerik a kudarcot a Microsoftnál

Kulcsfontosságú tényezőket változtat meg a húzóterméknek kikiáltott Windows 8 operációs rendszeren a Microsoft. A Windows-részlegért felelős vezető, Tammy Reller beismerte, hogy erre azért került sor, mivel sok felhasználó elégedetlen volt az új szoftverrel.




Jön az online bérelhető Windows

Iparági pletykák szerint készül a Mohoro nevű technológia a Microsoftnál, amely gyakorlatilag egy felhőből igénybe vehető asztali környezet - írja a HWSW.





Olcsón is megszerezheti az új Xboxot

Újabb nem hivatalos információk láttak napvilágot a most már biztosan május 21-én bemutatandó következő generációs Xbox-konzolról. Ha minden igaz, olcsón is hozzá lehet majd jutni.



Átverés az új Windows Start menüje?

A Windows 8-as felhasználók abban reménykednek, hogy a Windows 8.1-gyel visszatérhet a sokak által hiányolt Start gomb, és maga a Start menü is az asztali környezetbe. A TechCorner szerint lehet, hogy hiába a reménykedés.




Jön a windowsos okosóra

Több más cég mellett a Microsoft is saját, érintőképernyős okosórán dolgozik – jelentette a Wall Street Journal.


Itt a legjobb magyar diák startup vállalkozás

Popkulturális játék jutott tovább az Imagine Cup nemzetközi döntőjébe a fiatal fejlesztők felkarolására létrehozott Imagine Cup elnevezésű technológiai megmérettetés hazai döntőjében. A zsűri a PlanB Labs csapatát találta a legjobbnak, így ők képviselhetik Magyarországot a szentpétervári döntőn. A Microsoft versenyén a csapatok a Játék, az Innováció és a Segít a technológia kategóriában mutatták be innovatív alkalmazásaikat, melyeket Microsoft platformokra – Windows 8-ra, Windows Phone-ra és Windows Azure-ra – fejlesztettek ki.