Két nap alatt két ember halt meg tűz miatt
Két nap alatt két ember vesztette életét lakástűzben Miskolcon, illetve a város környékén.
Két nap alatt két ember vesztette életét lakástűzben Miskolcon, illetve a város környékén.
MTI
Korlátozza a szolgáltató a vízellátást Miskolc egyik panelházában a felgyülemlett tartozás miatt - tudatta a polgármesteri hivatal szóvivője.
MTI
Felfegyverkezve elkövetett rablás miatt indított eljárást a rendőrség az ellen a nő ellen, aki kalapáccsal megütött és kirabolt egy idős nőt múlt pénteken Miskolcon - tudta meg a HavariaPress.
MTI
Megcsúszott egy földdarab pénteken az Avason Miskolcon, két családnak el kellett hagynia otthonát - tájékoztatott Dobos Tímea a városháza szóvivője.
FH
FH
Hírszerző
Ismét támfalomlás történt Miskolc hegyén, az Avason, emiatt két családot kellett kiköltöztetni - mondta Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője pénteken.
MTI
"Wittner Mária, Horn Gyula és Toller László is Budapesten született", éppen ezért "érthetetlen és értelmetlen az MSZP április 1-jén Miskolcon, a Fidesz-szervezet Kossuth utcai irodája előtt tartott, Wittner Mária kijelentései elleni demonstrációja" a miskolci Fidesz szerint.
MTI-OS
Az elkövetők pénzváltók környékén portyáztak és azt ígérték: az ő pénzváltási módszerükkel jobban jár az ügyfél.
FH
FH
Hírszerző
Második világháborús tüzérségi lövedéket találtak Miskolcon a Kemény Dénes Uszoda melletti parkban vasárnap este, a területet lezárták - közölte a rendőrség.
FH
FH
Hírszerző
Az MSZP több országgyűlési képviselője és a párt szimpatizánsai kezükben égő mécsessel, gyertyával demonstráltak péntek este Miskolcon, a Fidesz irodája előtt Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő Horn Gyulát és Toller Lászlót illető szavai miatt.
MTI
Nyomozást rendelt el az ügyészség azt követően, hogy Miskolc polgármestere feljelentést tett 74 ügyben hűtlen kezelés, csődbűntett és a számviteli rend megsértésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen - közölte Dobos Tímea, a miskolci polgármesteri hivatal szóvivője pénteken az MTI-vel.
MTI
A megmozdulást Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő, Horn Gyulával, valamint az elhunyt pécsi polgármesterrel, Toller Lászlóval kapcsolatos kijelentései miatt szervezi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei MSZP.
FH
FH
Hírszerző
Pénzhiány miatt április elseje után már nem kapnak iskolatejet az óvodások Miskolcon. Az iskolatej egy részét az állam, egy részét pedig a helyi önkormányzatok fizetik, így juthatnak a gyerekek minden nap tejtermékhez. Körülbelül húszmillió forint kéne ahhoz, hogy a program tovább folytatódjon - hangzott el a RTL szerdai híradójában.
FH
FH
Hírszerző
A félmilliárd forint kárértékű, taktaközi szocpol csalás néven elhíresült ügynek 199 vádlottja van, amelynek nyomozása befejeződött és már a bírósági szakba ért. Jelenleg újabb hasonló bűncselekményekben nyomoz a megyei főügyészség, amelyeket Edelényben és az abaúji térségben, valamint Miskolc városban követtek el.
A cégvezető gyakorlatilag csődbe vitte saját vállalkozását.
FH
FH
Hírszerző
Csecsemőbántalmazás ügyében indított vizsgálatot a miskolci rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, a gyermek három hónapos, jelenleg kórházban kezelik.
MTI
A zebrán két kislány akart átmenni, egy busz haladt a külső sávban, amely megállt, hogy átengedje őket. A belső sávban haladó személyautó azonban elsodorta a gyerekeket, a vezető elmondása szerint nem látta a busz takarásából érkező lányokat.
MTI
Két gyermeket sodort el a zebránál egy autó Miskolcon csütörtökön este. Mindkettő könnyebben sérült.
FH
FH
Hírszerző
Mediátor közreműködésével 20 milliárd forintot ajánlott a Holcim Hungária Zrt. a Magyar Cement Mész- és Cementipari Kft.-nek a miskolci cementgyár ez utóbbi cég tulajdonában lévő vagyonáért, de az elutasította az ajánlatot, így a Holcim arra kényszerülhet, hogy jelentősen csökkentse a gyár dolgozóinak a számát - közölte a Holcim szerdán az MTI-vel.
MTI
A fenntartó Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat az intézmény önállóságának megszüntetése mellett döntött és azt integrálná a megyei kórházba.
MTI
Jogerősen másfél év börtönbüntetést kapott egy fiatalkorú fiú Miskolcon, aki a Búza tér közelében minden előzmény nélkül belekötött egy 23 éves férfiba, majd arcon ütötte - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
MTI