Lemondott az MSZP pártigazgatója
Mesterházy volt embere, Velez Árpád úgy érzi, nem bíznak benne, akadálynak tartják a megújulás útjában – írta a Népszabadság.
Mesterházy volt embere, Velez Árpád úgy érzi, nem bíznak benne, akadálynak tartják a megújulás útjában – írta a Népszabadság.
hvg.hu
Az MSZP marcali szervezete összehívott ugyan péntekre egy taggyűlést, de azt még a piacon történt incidens előtt tették, és a meghívó napirendjén személyi kérdések nem szerepeltek, az önkormányzati választásokra való felkészülésről beszéltek volna.
MTI
Érdemi vizsgálat nélkül utasította el a Fővárosi Választási Bizottság pénteken Körös Péternek, a XVIII. kerület képviselőjelöltjének a fellebbezését. A helyi választási bizottság egy fénymásolt ajánlóív miatt marasztalta el első fokon az MSZP-DK-Együtt-PM-MLP-Szociáldemokraták jelöltjét.
MTI
Az MSZP szerint a választók az önkormányzati választáson újra kezükbe vehetik saját sorsuk irányítását, a baloldalra leadott szavazataikkal pedig növelhetik saját biztonságukat és szabadságukat.
MTI
Az MSZP közérdekű adatigényléssel fordul a XVIII. kerületi és fővárosi önkormányzathoz, hogy kiderüljön, Ughy Attila, helyi fideszes polgármester miként használta fel reprezentációs költségkeretét.
MTI
A Fidesz-frakció támogatni fogja Hiszékeny Dezső szocialista képviselő mentelmi jogának felfüggesztését - közölte a kormánypárti képviselőcsoport pénteken az MTI-vel.
MTI
A Demokratikus Koalícióhoz lép át Bollók Istvánné, aki Budafok-Tétény polgármestere volt 2002-től 2006-ig az MSZP tagjaként – közölték a DK-tól csütörtökön.
hvg.hu
Az MSZP szerint Orbán Viktor miniszterelnököt és az általa működtetett rendszert minősíti az, hogy Navracsics Tibort az oktatással, kulturális, ifjúsági és állampolgársági ügyekkel foglalkozó biztosnak javasolja kinevezni az Európai Bizottság megválasztott elnöke.
MTI
Kutatóintézetet létrehozását tervezi az MSZP a Táncsics Mihály Alapítvány bázisán – írja a HVG e heti száma.
HVG
Szanyi Tibor MSZP-s képviselő az EU-ukrajnai parlamenti együttműködési bizottság alelnöke lett. A küldöttség kiemelt szerepet akar játszani az ukrán-orosz konfliktus kezelésében.
MTI
A baloldal személyiséghiányos, ő viszont "egy nem hibátlan, de karakteres politikus, aki nagyjából tudja, mit kellene csinálnia neki, az oldalának, az országnak" - mondta magáról Gyurcsány Ferenc a Cinknek adott interjúban. Arról is beszélt, hogy miniszterelnökként talán még önmagát sem ismerte eléggé, nemhogy a pártját és az ellenfeleit.
hvg.hu
Elszúrta a választási esélyeit – és egyben a baloldal lehetőségeit gyengítette – a Demokratikus Koalíció Óbudán.
hvg.hu
Ujhelyi István alelnök és Tüttő Kata elnökségi tag arra biztat mindenkit, hogy írja fel egy szalagra, miért vívna szabadságharcot, majd a szalagot kösse fel a Szabadság hídra.
MTI
Öt igen és egy tartózkodás mellett hoztak döntést a XIII. kerületi MSZP-s parlamenti képviselő és alpolgármester mentelmi jogának felfüggesztéséről.
MTI
Az MSZP és az Együtt-PM tételes elszámolást vár Tarlós Istvántól az elmúlt négyéves teljesítményéről.
MTI
Az MSZP szerint elfogadhatatlan a Tokaj Kereskedőház által kínált szőlő felvásárlási ár Tokaj-Hegyalján.
hvg.hu
Az MSZP elnöksége a következő, szerdai ülésén fogja kialakítani Navracsics Tibor uniós biztosjelöltségéről a hivatalos álláspontját, amelyet az Európai Parlament (EP) szocialista magyar tagjai képviselni fognak Brüsszelben - közölte Ujhelyi István, az MSZP alelnöke, európai parlamenti képviselője szombaton az MTI-vel.
MTI
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a magyar szocialisták hátba támadták Magyarország uniós biztosjelöltjét, amikor azt közölték, hogy nem támogatják Navracsics Tibort.
MTI
A magyar gazdálkodók védelme érdekében határozati javaslatot nyújt be az őszi parlamenti ülésszak első napján az MSZP - jelentette be az ellenzéki párt elnöke és frakcióvezetője sajtótájékoztatón szombaton Nyíregyházán.
MTI
Nemcsak Budapesten veszekednek a baloldali pártok: több olyan megyeszékhelyen sem tudtak közös nevezőre jutni, ahol a Fidesz szénája rosszul áll. Van, ahol a kiugrott MSZP akadályozhatja meg a polgármesterváltást, viszont Szekszárdon kicsin múlt, hogy a Fidesz kihívója mögött olyan egység jöjjön létre, mely az MSZP-től a Jobbikig húzódik.
hvg.hu