#MSZP

Bajai választások: az MSZP és az Együtt lép még egyet

A választási eljárási törvény módosítását kezdeményezi az MSZP és az Együtt-PM, valamint a két párt országgyűlési képviselői a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) írásbeli állásfoglalását kérik a bajai időközi választáson történtek miatt.





Zuschlag János előző lakhelyén jártunk

Magyarországon talán a legismertebb és mostanság legtöbbet emlegetett büntetés-végrehajtási intézete a kecskeméti börtön. A hírnévnek azonban nem örül a létesítmény vezetése, ugyanis nem a „pozitívumai”, hanem a híres, és már-már hírhedt lakóiról vált ismertté az intézmény. A hvg.hu munkatársa egy délutánt töltött a rácsok mögött.



KDNP: a szocialisták kigúnyolják a hívőket

A Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke szerint a szocialista politikusok nem tisztelik, hanem kigúnyolják a hívő embereket. Ezt Rétvári Bence mondta kedden az MTI-nek Simon Gábor, szocialista országgyűlési képviselő szavait idézve, és egyúttal bocsánatkérésre szólítva fel őt.




A nyugdíjasoknak tett ígéretet az MSZP

Ha a szocialisták kormányoznak majd, könnyebb lesz a nyugdíjasok élete – írta kedden, az idősek világnapja alkalmából kiadott közleményében Mesterházy Attila MSZP-elnök és Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja.




"Nem szeretnénk Viktatúrát"

A tankönyvek kiosztása még mindig nem rendeződött, az órarend sok helyen nincsen meg, a mindennapi testnevelést nem lehet mindenhol elvégezni, az egész napos iskola meg úgy, ahogy van, megbukott – írta közleményben az MSZP politikusa.





Dúró Dóra: Orbán jobbikosként beszél, de MSZP-sként cselekszik

A Jobbik szerint Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán elhangzott beszédében ismét úgy szólt, mint egy jobbikos, miközben úgy cselekszik, mint egy MSZP-s. A miniszterelnök jön a magyar családoknak három olyan évvel, amikor igazságtalanul fizettették velük a magas rezsiköltségeket - közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője.