Gyerekvállalási terveiről kérdezték a pártelnököt, kiosztotta a műsorvezetőt
Az új-zélandi Munkáspárt 37 éves vezetője szerint elfogadhatatlan, hogy 2017-ben bárki ilyet kérdezzen egy nőtől, főleg a munkahelyén.
Az új-zélandi Munkáspárt 37 éves vezetője szerint elfogadhatatlan, hogy 2017-ben bárki ilyet kérdezzen egy nőtől, főleg a munkahelyén.
Az amerikai elnöknek eddig is csapnivaló volt a viszonya a médiával, és a csütörtöki twitteres beszólása csak tovább rontott a helyzeten.
Elhunyt kedden Nagy György, a Magyar Televízió egykori műsorvezetője – közölte a család. Nagy Györgyöt egyebek mellett az Ablak, a Reggel, a Főtér és a Hol-mi? című műsorokból ismerhették a nézők.
Szórakoztató műsort vezet majd a csatornán ősztől.
Úgy tűnhetne, hogy már az amerikai elnök is tud arról, hogy Vujity Tvrtko az ATV-hez megy dolgozni. Igaz, 59.99 dollárért bárkinek lehet ilyen fotója és dedikációja.
A rádiós műsorvezető társaságának profittermelési képessége elképesztően megugrott.
Selmeczi Borbála népdalokat tanított tévéműsorán keresztül, dolgozott rádióban, a Színház és Filmművészeti Egyetemen is tanított.
A műsorvezető és partnercége közölte, tárgyalások vannak, de még nem dőlt el semmi.
A műsorvezető a korábban az újgenerációs Játék határok nélkült gyártó NuMuvee-val írt alá szerződést.
A Bors szerint senki sem verte nagy dobra Beszeda Gábor visszatérését.
Donald Trump korábban többször dicsérte Heather Nauert újságírói munkáját.
Minden népnek megvan a maga különleges, tipikus itala: ahogy mi a pálinkát kínáljuk a külföldieknek, úgy a japánok a szakét, a görögök pedig az úzót. Ám vannak helyek, ahol a nemzeti ital jóval extrémebb: ott van például a tevetejvodka Mongóliában, a szarvasspermasör Új-Zélandon vagy a kolumbiai hangyafenékital.
Elhunyt Sóskúti Márta rádiós műsorvezető - közölte a család szerdán.
A Bors szerint a TV2 reggeli műsorának egy női műsorvezetője maradt, miután Serfőző Krisztina máris távozott, Szabó Dórát pedig parkolópályára tették.
A Maradj talpon című vetélkedő egykori műsorvezetője egyelőre nem akar egyik televízióhoz sem elszegődni, egy másik szereplésre viszont hamarosan igent mondhat.
A Bors szerint két jelölt is volt Gundel Takács Gábor helyére, végül a Telesport egykori arcát választották.
Szorít az idő, új műsorvezetőt kell találnia a köztévének Gundel Takács Gábor felmondása után a Maradj talpon című vetélkedőhöz. A Bors szerint két embert hívtak be eddig próbafelvételre.
A Mokkában vendégeskedett a furcsa felkonfjáról elhíresült Megyeri Csilla.
Hello Hollywood – Návai Anikóval címmel február 3-án új műsor indul a TV2-n, aminek nem meglepő módon Návai Anikó lesz a műsorvezetője, és a sztárokról fog szólni.