Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#nyomozas

MTI Itthon

Magyarok Nyilai: még hónapokig tarthat a nyomozás

Még hónapokig tarthat a Magyarok Nyilai nevű terrorszervezet elleni nyomozás, amelynek során mind a gyanúsítottak száma, mind pedig a cselekmények köre bővülhet - mondta az MTI megkeresésére a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője pénteken, azt hangsúlyozva, az eljárás alá vont 16 emberrel szemben már most bizonyítékok láncolata áll rendelkezésükre.

MTI Itthon

BKV-ügy: vallomást akar tenni Fuzik Zsolt

Ártatlannak vallja magát a BKV előzetes letartóztatásban lévő volt informatikai igazgatója, aki egyúttal időpontot is kért az ügyben eljáró ügyésztől, hogy teljes körű vallomást tehessen – közölte Fuzik Zsolt ügyvédje vasárnap.

Babarczy Eszter Publicisztika

Babarczy Eszter: Az ügyészség végre gőzerővel dolgozik

2009-ben és 2010-ben egyre gyorsuló ütemben kerülnek az ügyészség látókörébe és a nyilvánosság elé a minimum gyanús, de leginkább nyilvánvaló disznóságok. Az állampolgár lelkesedését a saját állama működése iránt ez persze még jobban lankasztja – ha ugyan volt még némi bizalom néhány különlegesen jóindulatú polgártársban a költségvetési pénzek sorsát illetően

MTI Itthon

A CEMI százmilliói után nyomoznak a BKV-ügyben

A rendőrség vizsgálja annak a cégnek a BKV-val kötött szerződéseit is, amelyben korábban a napokban visszalépett fideszes képviselőjelölt, Orbán Anita férje volt az egyik vezető - olvasható a Népszabadságban.

MTI Itthon

Emberkereskedelem ügyében nyomoznak Nógrádban

A bűnbanda tagjai ellen emberkereskedelem, kitartottság és kerítés, valamint más bűncselekmények miatt folytatják az eljárást. Az egyik bandatag ellen 2007 júniusában prostituáltakból álló hálózat működtetése és hamis pénz forgalmazása miatt már eljárást indított a rendőrség..

hvg.hu Itthon

Nem biztos, hogy előzetesbe kerül Antal Attila

Az ügyészség még nem döntött arról, hogy kezdeményezi-e a BKV volt vezérigazgatójának előzetes letartóztatását, csak pénteken határoznak erről - tudta meg Skoda Gabriellától, a Fővárosi Főügyészség szóvivőjétől az MTI.

hvg.hu Itthon

110 végkielégítést vizsgálnak a BKV-nál

A BKV száztíz volt munkatársának végkielégítését, a kifizetések jogosságát, illetve 144 tanácsadói szerződés megkötésének a körülményeit vizsgálják a nyomozók – derült ki Ihász Sándor fővárosi főügyész Magyar Nemzetnek adott interjújából.

hvg.hu Itthon

Újabb gyanúsítottak lesznek BKV-ügyben

A közeljövőben újabb és újabb kihallgatásokat és nyomozati cselekményeket tervezünk a BKV-val kapcsolatos nyomozások során - mondta Tóth Gábor, Budapest rendőrfőkapitánya.

hvg.hu Itthon

Magosz: nyomozást rendeltek el Bábolna polgármestere ellen

Nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt Horváth Klára, Bábolna MSZP-s polgármestere ellen - közölte a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója.

hvg.hu Itthon

Zár alatt az EMFESZ saját üzletrésze, de a vagyona nem

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2009 novemberében biztosítékként bűnügyi zár alá vette az EMFESZ Kft. tulajdonosi jogait megtestesítő 100 százaléknyi üzletrészt, miközben a keddi közlés szerint a svájci Zug kanton bírósága jogerős ítélete szerint a pernyertes svájci bejegyzésű RosGas AG szabadon gyakorolhatja tulajdonosi jogait a magyarországi cég felett.

hvg.hu Itthon

Több nyomozó karrierjét is derékba törte a móri fiaskó

A Népszabadság információi szerint a 2002-ben nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás tetteseinek elfogására indított nyomozás kudarca több rendőrtiszt karrierjét is derékba törte, közülük többen le is szereltek, ám az ügyről egyelőre mindenki hallgat.

hvg.hu Gazdaság

Januárban lezárul a nyomozás az Il Ferro ügyében

Még ebben a hónapban lezárja a vám- és pénzügyőrség az autóreklámokkal foglalkozó Il Ferro Kft.-vel kapcsolatban még 2007. július közepén indított nyomozást - közölte az MTI érdeklődésére a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP).

1
69 70 71 72 73 74 75
Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Eldőlt már a készpénz és a bankkártya "csatája"?

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

Trump nem zárta ki, hogy katonai erővel szerezze meg Grönlandot és a Panama-csatornát

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

A francia külügyminiszter megüzente Trumpnak: az EU nem hagyja, hogy megszállja Grönlandot

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

Hat évet kér az ügyészség az MSZP zuglói „erős embereire”, Horváth Csabára és Tóth Csabára

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

A magyarok nem számítanak semmi jóra a jövőben?

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Egy munkáltató, amely tényleg megbecsüli a dolgozóit

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

Trumpra készülnek a Kurszknál másodszor is meglepetést okozó ukránok – de Moszkva is

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

„Elvis előtt nem volt semmi" – 9 ikonikus dal a 90 éve született Királytól

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

Elkészült a világ első, húrok nélküli gitárja, bárki megtanulhat játszani rajta – videó

A címlapról ajánljuk