Talán mindegy mi miatt is, de ha édesanyánk nem tudta megadni nekünk, amire egykor leginkább szükségünk volt, felnőttkorunkra megpróbálkozhatunk megadni önmagunknak. A figyelmet, a törődést, a gyengédséget. A szeretetet.
Sokan nem tudják, hogy a sikeres pályaválasztás elsősorban az önismereten múlik. De mit jelent az önismeret ebben az esetben? Miért fél sok fiatal a döntés meghozatalától? Mit bánnak később leginkább azok, akik külső elvárások alapján választottak pályát? És mi az a legfontosabb képesség, ami egy életre rezilienssé tehet a munkaerőpiacon?
„To coin a term” – az angolban így mondják, ha valaki korábban nem létező szót, szóalakot hoz létre, szóösszetételt készít, vagy új értelemben kezd el használni egy már létező frázist. Az eljárás legfőbb célja a megkülönböztetés és a kategóriateremtés.
Mindnyájan ismerünk olyanokat, akik akár egy biciklicsengő megvásárlása előtt is bonyolult Excel-táblázatot nyitnak, és mérlegelik a különböző opciókat. Minél nagyobb a tétje egy döntésnek, annál többféle módon próbáljuk felállítani az előnyök és hátrányok ijesztően összetett mátrixát. Van-e nagyobb téttel bíró döntés a szakmai életünkben, mint a karrierváltás?
Sok sebből vérezhet az a párkapcsolat, amelyet sérült felnőttek alkotnak. Ám mégis létezik gyógyír, és akár maga a problémás viszony segíthet a közös gyógyulásban.
John Bradshaw amerikai terapeuta kérdőívet állított össze, hogy megállapíthassuk, (mennyire) sérült-e vagy sem belső, gyermeki részünk. A kérdőívből egy rövid, szerkesztett részt adunk közre, amely az identitásunkat kutatja.
Ahhoz, hogy harmonikusan éljük az életünket, elengedhetetlen, hogy megfelelően tudjuk szabályozni az érzelmeinket. Jó hír, hogy e készség tanulható, fejleszthető.
A „belső gyermek” énünk gyermeki része, aki boldog és kreatív is lehet, de a kicsikorban megtapasztalt traumákat, hiányokat is hordozhatja. A vele folytatott munka feltétele a tapasztalt, szakértő segítő.
Az énekes-dalszerző azon kevesek egyike, akiknek volt és van erejük szembenézni a múltjukkal, traumáikkal, ráadásul másokat is tudnak ebben támogatni. A beszélgetésben arról is szó esik, mi segített neki a hiányok újrakeretezésében.
Egy helyben topog? Szinte nem hisz már semmiben? És ez már évek óta tart? De most eljött az idő, és elege van már ebből? Nem kell már ez a fajta élet? Akkor önnek íródott ez a cikk.
Egyre többen vesszük észre, hogy felnőtté válásunk rögös útján gyermeki énünk valahol lemaradt. Annyira siettünk belekezdeni a fontos és felelősségteljes felnőtt életszakaszába, hogy a bohókás belső gyermek talán még most is pillangók után szaladgál egy színes virágmezőn. Hol találunk rá ismét?
Nem kellemes visszarázódni a szabadságból és elkezdeni a munkát vagy az iskolát, de félni sem kell az ősszel menetrendszerűen érkező esetleges hangulatzavaroktól. De hogyan lehet átmenteni a pozitív, pörgős nyári feelinget a rövidülő és egyre hidegebb napokba? Mi történik az agyban és a környezetünkben, ami miatt depresszió vagy szorongás vehet erőt rajtunk? Miért kerüljük ilyenkor a közösségi médiát, hova tegyük a fotóinkat, és milyen új tevékenységekkel dobjuk fel magunkat?
Ismerjük az érzést, amikor saját magunkat bizonytalanítjuk el, elhitetve magunkkal, hogy kevesebbet tudunk, értünk, érünk, egyszóval kisebbek vagyunk. Honnan jön ez a kíméletlen kritikus, és hogyan tudjuk megszelídíteni?
Műfajából adódóan a zugevés rejtett zavar, így gyakran válik krónikussá – sok érintett a pszichológiai tanácsadás során arról számol be, hogy évek, évtizedek vagy akár gyermekkora óta jelen van az életében. Hogyan tudunk belőle kigyógyulni?
A kenyér az élet, az otthon és a bőség szimbóluma, de egyszersmind kifejezheti a személyiséget, válhat szorongás vagy bűntudat forrásává és jelezheti, éppen milyen életszakaszban vagyunk, melyik társadalmi rétegbe tartozunk. Tűzijáték után egy kis gasztropszichológia.
Hogyan él együtt gyermeki és felnőtt énünk? Honnan jönnek a mindent elsöprő érzelmek? Hogyan gondolkodhatunk úgy a belső gyermekről mint metaforáról? Feldmár András beszélgetése Huszár Annamáriával, a Feldmár Intézet terapeutájával.
Meddig vagy a saját nagymamád vagy az apád? Meddig van ereje a múltnak, és honnan tud gyengülni, változni ez az erő? A múlt bábjai vagyunk csupán, vagy felelős, gondolkodó lények?
Hogyan ismerhetjük és érthetjük meg igazán a legbensőbb érzéseinket? Egy különleges önfeltáró és önnevelő technika, a „belső gyermek” módszer egyszerű és játékos lépésekkel segít ebben a folyamatban. De ki az a belső gyermek, miért jó megbarátkozni vele, hogy lehet gyermeki énünkkel minőségi időt tölteni, és mi köze mindennek a transzgenerációs traumákhoz?
A HVG Pszichológia podcast-csatornáján új sorozat indult L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológussal. A négyrészes műsorban többek között az önismeret és a belső harmónia összefüggéseiről és fejlesztésének lehetőségeiről esik szó.
Szülőként az egyik legfőbb célunk, hogy a gyerekeink jól érezzék magukat a bőrükben, tudják becsülni magukat, hogy majd felnőttkorukban könnyedén megbirkózhassanak a nehézségekkel. Amilyen egyszerű elhatározni, olyan nehéz mindezt kivitelezni.
