#párizsi vérengzés

MTI Világ

A párizsi terroristákhoz hasonlították Netanjahut

"Ahogy a terroristák, akik a párizsi mészárlásokat elkövették, Netanjahu is emberiesség elleni bűncselekményeket követett el egy kormány élén állva, amely a gázai tengerparton játszó gyerekeket mészárolt le" – mondta a török kormányfő. Az utóbbi napokban nyilatkozatháború bontakozott ki Izrael és Törökország között.

MTI Világ

A csehek szerint szigorítani kell a muzulmánok befogadását

A cseh lakosság többsége, 87 százalék úgy véli, hogy a muzulmán országokból érkező külföldiek befogadásánál szigorúbban kellene eljárni, mint a többi bevándorló esetében – derült ki egy felmérésből, amelyet a közszolgálati rádió megrendelésére a Median ügynökség készített a párizsi terrorista merénylet után.

hvg.hu Világ

Charlie Hebdo-alapító: a főszerkesztő a halálba hajszolta a csapatot

A Mohamed-karikatúrákat közlő, múlt héten megtámadott szatírikus hetilap alapító tagja súlyos vádakkal illette a terrortámadásban kivégzett főszerkesztőt. Szerinte Stéphane Charbonnie mindig csak többet akart, túlzásba vitte a provokációt, és a halálba vitte a szerkesztőséget.

MTI Világ

Az afganisztáni tálibok is rossz néven vették a Mohamed-karikatúrákat

Több szélsőséges iszlamista szervezethez hasonlóan az afganisztáni tálibok is elítélték csütörtökön az előző nap a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban megjelentetett újabb, Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrákat, és üdvözölték a múlt héten a francia újság szerkesztősége ellen elkövetett véres merényletet.

hvg.hu Itthon

Francia nagykövet: nagyon hálásak vagyunk Orbán Viktornak

Franciaország nagyon hálás Orbán Viktornak, hogy részt vett a párizsi terrortámadások utáni egységmeneten és a magyar társadalomnak is az együttérzésükért – mondta a Figyelőnek adott interjújában Roland Galharague budapesti francia nagykövet.

hvg.hu Világ

Egy negyedik tettest is találhattak Párizsban

Egy negyedik tettest is azonosítottak a francia hatóságok, aki a Charlie Hebdo elleni merénylet napján lövöldözött egy párizsi elővárosban. A rejtélyes férfi Szíriába szökhetett.

hvg.hu Világ

Üzent a jemeni al-Kaida: Még több terror várhat Franciaországra

Videóüzenetet küldött az al-Kaida terrorszervezet jemeni szárnyának vezetője a Charlie Hebdo elleni támadással kapcsolatban. Nasr al-Ansi szerint a Mohamed prófétáról szóló karikatúrák miatt álltak bosszút a francia szatirikus lap szerkesztőségén, és újabb terrorral fenyegette meg Franciaországot.

MTI Világ

Ez lesz a friss Charlie Hebdóban

Beszámolt a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap szerdai számának tartalmáról kedden a brit BBC egyik tudósítója, miután vendége volt a szerkesztőségnek Párizsban, és olvashatta a lap egy példányát - jelentette a Gawker című hírportál.

MTI Világ

Német államfő: A terror valójában egységet kovácsolt

A párizsi vérengzés elkövetői a céljaikkal éppen ellentétes hatást váltottak ki, megosztás helyett egyesítették az embereket - mondta a német államfő kedden Berlinben egy szolidaritási tüntetésen, amelyen muzulmán, keresztény és zsidó szervezetek együtt tiltakoztak a terror ellen.

1
5 6 7 8 9
14
Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot

Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot

Majdnem minden második magyar itthon nyaralna idén

Majdnem minden második magyar itthon nyaralna idén

Iványi Gábor egyetért az ATV bojkottjával

Iványi Gábor egyetért az ATV bojkottjával

Új háttérintézményt alapít a Fidesz, hogy nemzetközi vizeken erősödjenek

Új háttérintézményt alapít a Fidesz, hogy nemzetközi vizeken erősödjenek

Ingyen kap tőlünk lélegeztetőgépeket Bosznia-Hercegovina és Jordánia

Ingyen kap tőlünk lélegeztetőgépeket Bosznia-Hercegovina és Jordánia

Nem véletlen, hogy 42 millió forintot fizettek ezért a régi Mitsubishiért

Nem véletlen, hogy 42 millió forintot fizettek ezért a régi Mitsubishiért

Elfogultsággal vádolja Deutsch Tamás az Európai Bizottság munkatársát

Elfogultsággal vádolja Deutsch Tamás az Európai Bizottság munkatársát

Radar360: Fudan egyetem – ne döntsön a nép

Radar360: Fudan egyetem – ne döntsön a nép

A címlapról ajánljuk